Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Tavarisi, kanyec

2010. június 17. 13:45

Miről beszélt Kádár a finn tévének 1988-ban? Melyik rendszerváltónak volt a legkuszább a szakálla? Kik voltak, és hová tűntek az MSZMP utolsó káderei? Mindez kiderül a Magyar Országos Levéltárnak az 1990-ben megrendezett demokratikus választások huszadik évfordulója kapcsán megjelentetett multimédiás kiadványából: képekkel, filmekkel, interjúkkal idézhetjük meg a rendszerváltás pillanatait.

<

1990. március 25-én Magyarországon megnyíltak a szavazóhelyiségek. Korábban 1947-ben tartottak Magyarországon utoljára több párt részvételével országgyűlési választást. Ennek apropóján született meg a Magyar Országos Levéltár DVD-je, amelyen egyedülálló válogatásban böngészhetők a közelmúlt dokumentumai. A kiterjedt kutatómunkára épülő forrásgyűjtemény minden eddiginél részletesebben eleveníti fel a rendszerváltozás történetét. Szerkesztői számos levéltár, múzeum, filmarchívum, könyvtár és magángyűjtemény anyagából válogattak.

A DVD a rendszerváltozás éveit tudományos alapossággal bemutató, ám mégis olvasmányosan megírt összefoglaló tanulmány (Majtényi György, Mikó Zsuzsanna és Szabó Csaba szerzőségével), részletes névmutató és egy minden korábbinál részletesebb kronológia mellett 300 iratot (több mint 5000 oldal terjedelemben), 272 fényképet, 70 plakátot, 125 hangfelvételt (több mint 40 óra) és 24 filmrészletet (közel 2 óra) közöl.

A tanulmány szerzői szerint „A magyarországi „rendszerváltozás” fogalmi, periodizációs és történeti kérdéseket egyaránt felvet. Fogalmi probléma maga az elnevezés is: rendszerváltás – rendszerváltozás – rendszerváltoztatás. „Váltani” – a közismert kritika szerint – alsóneműt szokás, az 1990-ben megválasztott miniszterelnök, Antall József állítólag e konnotáció miatt is ajánlotta inkább a közvélemény figyelmébe a „rendszerváltozás” kifejezést.

Az érzelmi töltet mellett a finomkodó „rendszerváltozás” használata mellett szól még az a tartalmi különbség, hogy a szó az átalakulást nem egy mindent felforgató eseménynek, hirtelen és tudatos „váltás”-nak, hanem „változás”-nak, vagyis átmenetnek, folyamatnak mutatja. A mai köz- és politikai beszédben, megnyilatkozásokban hallani lehet a „rendszerváltoztatás” fogalmat is. Ez szintén egy folyamatra, egy lassabb változással járó átalakulásra utal, amelyet bizonyos személyek, illetve politikai körök (ellenzéki vagy pártállami) indítottak el. Álláspontunk szerint azonban a „rendszerváltozás” fogalma fejezi ki leginkább az 1987 és 1990 közötti politikai, társadalmi, gazdasági, sőt kulturális átalakulás magyarországi folyamatát.

Ma, utólag úgy látszik, nem történt radikális váltás, és bár számos haszonélvezője lett a változásnak a hatalom egykori és újdonsült birtokosai közt, a hazai és a nemzetközi viszonyok tekintetében nem hihető, hogy bárki is olyan hatalommal, erővel rendelkezett az országban, amelynek segítségével leválthatta a rendszert, vagy akár szándékai szerint irányíthatta a rendszerváltozás menetét.”

A minisztériumok és az állami főhivatalok tisztviselőinek asztalán keletkezett iratok többsége az állampolgár számára eddig csak korlátozottan volt hozzáférhető. A DVD-re felkerült dokumentumok mások mellett a Minisztertanács, a Belügyminisztérium, a Külügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Művelődési Minisztérium, az Állami Egyházügyi Hivatal, az Országos Tervhivatal, a Munkásőrség, az MSZMP, a Legfelsőbb Bíróság, Legfőbb Ügyészség, az Országgyűlés, a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Televízió egykori irattáraiból kerültek ki, a hatalom szemszögéből mutatják be az eseményeket.

A korabeli ellenzéki politikusok véleményét a gazdag Szabad Európa és BBC interjúk adják vissza. Az állampolgárok eufóriája, esetenként megrendülése pedig egy amatőr fotográfus lencséjén keresztül jelenik meg a DVD-n. Láthatunk interjút Kádárral, aki értetlenkedve és félrehallva, ám már öregesen és kissé rezignáltan válaszolgat a kamerába, vagy meghallgathatjuk a rendszerváltó fiatalokkal készített interjúkat is, akik lelkesen érvelnek igazuk mellett. Szembesítés helyett inkább összevetni érdemes mindezt a következő eseményekkel, amelyekből látható: mi valósult meg, és mit nem sikerült valóra váltani az akkori ígértekből.

A konklúzió azonban nem túl vidám: "Az 1989/1990-es évek a magyar történelemben az elmúlt rendszer, a létezett szocializmus lezárását és a többpártrendszeren alapuló parlamenti demokrácia kezdetét jelentik. Húsz év telt el 1990 óta... Mégis, mintha több volna a csalódott ember. Hova lettek 1989/1990 reményei? A legtöbb állampolgár, amikor húsz évvel ezelőtt a Nyugatra tekintett, nem a politikai rendszereket, nem a pártokat, hanem a jólétet látta, amire ő is vágyott. Hamarosan aztán mi is megkaptuk a sóvárgott bevásárlóközpontokat, telepakolhattuk a bevásárlókocsikat, megjelentek az utcákon a német, a francia és a japán autócsodák is, és eközben megismerhettük a szegénység új arcait. Ma szabadon lehet utazni szerte a világban (annak, aki megteheti), szabadon lehet véleményt nyilvánítani (feltéve, ha nem sért másokat). Az emberek azonban feszültek, ingerültek és legfőképpen csalódottak. Valahol utat vesztettünk?"

Milyen rendszerváltás volt hát 1989-90? Ezt még ma sem tudjuk, biztosan, ám a pártállam eltűnésével talán a 20. század is véget ért a Kárpát-medencében. Ezen időszak feldolgozása azonban még gyerekcipőben jár, és talán a hasonló DVD-k segíthetnek a múlt objektív megismerésében, megítélésében és elfogadásában is.

Rendszerváltás Magyarországon 1987-1990. Kiadja: Magyar Országos Levéltár. Bp., 2010, DVD

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tavarisi, kanyec

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra