Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megújul a "tékás" tánccsűr

2010. május 4. 14:04 MTI

Elkezdődtek a nemzetközi népművészeti táboroknak otthont adó épületek, köztük a Nagykálló szimbólumának tekinthető tánccsűr felújítási munkálatai a harangodi üdülőövezetben.

<

A 10 ezres lelkes szabolcsi kisváros nevezetességének tekinthető hét faépületet Ekler Dezső építész tervei alapján építették 1986-91-ben. Ezek egyike az 250 négyzetméteres, háromszáz fős befogadóképességű tánccsűr, amely a nemzetközi hagyományőrző Téka tábornak ad évről-évre - tavaly éppen 25. alkalommal - helyet. Az egyedi építményen, amelyet két éve egy internetes szavazáson Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hét csodája közé is beválasztottak, még április folyamán kezdődtek a rekonstrukciós munkálatok. Ennek több mint 12 millió forintos költségét uniós forrásból finanszírozza a város.

Az épület teljesen megújul: a csűr sajátosságát adó külső fahéjazat bontását már elkezdték, illetve kibontják a belső faszerkezetet, amelynek nagy része az évek során a beázások miatt elkorhadt. A bontás és a tartóoszlopok megerősítése után speciális vízzáró anyaggal fedik be a csűr teljes tető- és oldalszerkezetét, majd pedig az eredetivel mindenben egyező deszkaborítás kerül az épületre. Az építmény tartóoszlopainak megerősítése és a héjazat felújítása mellett a padlózat cseréjét egyaránt elvégzik az elnyert támogatásból és saját forrásból - mondta el Juhász Zoltán, Nagykálló polgármestere.

A rekonstrukciós munkálatok Ekler Dezső műszaki irányítása mellett várhatóan a július 17-én kezdődő Téka tábor idejére készülnek el - közölte a városvezető. A kitűnő természeti adottságokkal rendelkező Nagykálló-harangodi üdülőövezet a megújuló tánccsűr mellett a 400 millió forintból felépülő, a Tiszántúl első, és az ország második gyermekélményparkjával, a Lurkó Kuckóval, illetve egy völgyszínpaddal bővül ki idén nyáron.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megújul a "tékás" tánccsűr

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra