A viktoriánus munkavédelem eredménye a fair-play

2009. december 16. 09:06 Fekete István

Az ipari forradalom korában össztűz zúdult az olyan harcias sportokra, mint amilyen a labdarúgás volt, ugyanis a lesérült emberek nem tudtak munkába állni. Azok a gyártulajdonosok, akik eleinte mindent megtettek annak érdekében, hogy munkásaikat eltanácsolják a sportok űzésétől, később már az egészség megőrzésének letéteményesét látták a labdarúgásban. A munkáscsapatok a szolidaritást voltak hivatottak szolgálni: a Dial Square-t a woolwichi Royal Arsenel munkásai hozták létre (ma Arsenal FC), a Newton Heath-t pedig a Lanchashire és Yorkshire Vasúttársaság alkalmazottjai hívták életre (ma Manchester United).

Az állami iskolákban az arisztokrata diákok felette álltak a középosztályból származó tanáraiknak, és az játszhatták, amelyhez kedvük szottyant. A szülők azonban aggodalommal figyelték a gyermekeikkel való foglalkozást, akik komoly sérülést szenvedhettek a játékok során. Az iskolák döntéskényszerben voltak: vagy lépnek, vagy azzal szembesülhetnek, hogy a szülők máshova viszik a nebulókat.



Thomas Arnold – akit a szigetországban a polgári iskolák nagy reformereként és a gentleman-nevelés élharcosaként tartanak számon –, a Rugby iskola igazgatója azt szerette volna, hogy növendékei keresztény nevelésben részesüljenek, s olyan sportot képzelt el, amelyben szabályok vannak, s amely az egészséges versenyszellemet propagálja. 1845-re a Rugby tanulói kötelességeiknek érezték, hogy leírják a futball szabályait, s ezzel megállapítsák, mi is számít fair-playnek.

A rögbiben (ezt a legenda szerint egy bizonyos William Webb Ellis találta ki, amikor 1823-ban állítólag felkapta a labdát és elszaladt vele – a sportot azonban bizonyos formában már az ókori rómaiak is játszottak, amelyet harpastumnak neveztek) a kéz használata megengedett volt, de 1849-ben az etoni diákok egy olyan rivális sportot álmodtak meg, amellyel az újgazdagoknak tartott Rugby-diákokat akarták felülmúlni – ez viszont már szigorúan tiltotta a kezek használatát.

A diákok később magukkal vitték „találmányukat” az egyetemre is, itt azonban azzal a problémával találtak szembe magukat, hogy mindenki más szabály szerint játssza a sportot. A szabályok állandósága iránti vágy a Cambridge egyetemén született meg, ahol négyszer is megpróbálták kőbe vésni a pontokat. Végül 1863-ban döntöttek egy szabálycsokor megalkotásáról, az év végén pedig az ország számos pontjáról érkeztek játékosok, akik megalapították a Labdarúgó Szövetséget, s a cambridge-i szabályok is életbe léptek.



A futball sorsát hamarosan más sportok is követték: 1866-ban hozták létre az Amatőr Atlétikai Klubot, a Rögbi Futball Szövetséget 1871-ben, a Tenisz Szövetséget pedig 1888-ban alapították meg. A tenisz esetében a lovat kötötték a kocsi elé, ugyanis az első wimbledoni tornát tizenegy évvel (1876-ban, 22 játékos és 200 néző részvételével) a szövetség megalapítása előtt rendezték meg, amelyet az England Croquet Club a pénzszűke miatt indított el, hogy a nevezési díjakból anyagi forráshoz jussanak.

A játék megszületésénél Henry Gem bábáskodott, aki az edgbastoni gyepen (Warwickshire) jelölte ki az első füves pályát, viszont Walter Wingfield lesz az, aki a modern tenisz megteremtőjeként vonul be az annalesekbe: a füvön pattanó gumilabda feltalálásával (Charles Goodyear) egy olyan játékot szabadalmaztatott, amelyet ő 'Sphairistike'-nek nevezett (a görög szó jelentése: ’területen labdával játszani’, a nehéz kiejtés miatt azonban hamar feledésbe merült az elnevezés. A tenisz a francia ’tenez’/ ’ide nézz’ szóból származik, amelyet a játékos szerváláskor mondott).

A viktoriánus korban más nagy versenyek is születtek. A krikett szabályait jóllehet 1744-ben fektették le, a brit csapat csak 1861-ben utazott el bemutató mérkőzést tartani Ausztráliába. Hét évvel később egy ausztrál csapat látogatott el a szigetországba, 1877-ban a tanítvány pedig már felülmúlta a mestert, Nagy-Britanniát is. Amikor a déli kontinens válogatottja öt évvel később idegenben is két vállra fektette fő riválisát, a fényes győzelem megkongatta a vészharangot a londoni körökben, a Sporting Times pedig nekrológgal állt elő, mondván, a brit krikett megszűnt létezni. A sportág azonban nem szűnt meg, sőt: a krikettet később (a rögbivel együtt) a brit telepesek mindenhová magukkal viszik, ahol megvetik lábukat: India, Pakisztán és Új-Zéland is az angoloknak köszönheti, hogy sportnagyhatalommá válhatott. A kriketthez hasonlóan a golf szabályai is a 18. században születtek meg, de a viktoriánus éra lesz az, amely elhozza az első nyílt bajnokságot (1861).

Források:

The True Home of Tennis
Victorian Sport: Playing by the Rules