Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

King Kong és Darwin a vécében

2009. november 25. 14:35 MTI

Egy londoni árverésen több mint 103 ezer fontot (30 millió forintot) fizettek ki Charles Darwin A fajok eredetéről című könyve első kiadásának egyik példányáért, míg vevőre talált a King Kong című klasszikus egyik eredeti makettje is.

<

A 150 éve kiadott kötetet ötven éve vette az árverésre bocsátó tulajdonos családja alig pár fillérért - mondta el a keddi aukción a Christie's árverési ház egyik munkatársa. Mint kiderült, a könyvet hosszú ideje egy vendégeknek fenntartott mellékhelyiségben tartották bedobozolva, s csupán a véletlenen múlt, hogy az egyik családtag rájött, micsoda kincset őriznek. Az árverés előtt 40-60 ezer fontra becsülték az értékét.

Emellett több mint 120 ezer fontért (36 millió forintért) kelt el az 1933-as filmben szereplő egyik King Kong-modell a Christie's londoni árverésén. A klasszikus produkcióhoz több King Kong-modellt használtak, a most kalapács alá került darab a film zárójeleneteiben szerepelt. Ő volt az, aki felmászott az Empire State Building tetejére, és rettegésben tartotta New Yorkot.

A filmkockákon óriásinak ábrázolt majom jeleneteit stop motion technikával vették fel: a mozgókép állóképek sorozatából épült fel. Az érző szívű "szörnyeteget" valójában egy alumínium koponyával megfejelt, mindössze 55 centis fémszerkezet játszotta, amelyet szebb napjaiban nyúlszőr borított. A King Kong-bábú Eugene Hilcheynek köszönheti fennmaradását, aki 1949 óta minden fellelhető relikviát igyekezett összegyűjteni a filmből. A most áruba bocsátott modellt 1967-ben sikerült megszereznie, amikor azt a helyszínt, ahol addig tartották, bontásra ítélték.

A kis King Kong a Christie's keddi, popkultúrának szentelt árverésének igazi sztárja volt. Az aukció előtt 100-150 ezer fontra becsülték az értékét. Az árverés összbevétele elérte az 519 ezer fontot.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

King Kong és Darwin a vécében

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra