Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Európai könyveket is digitalizálna a Google

2009. szeptember 7. 18:09 MTI

A szerzői jogok és kereskedelmi szabályok tiszteletben tartása mellett kész részt venni a Google internetes cég az európai irodalom digitalizálásában - adták értésre hétfőn a cég illetékesei az Európai Bizottsággal a témáról kezdett brüsszeli egyeztetésen.

<

A leginkább keresőprogramjairól ismert cég az amerikai szerzőkkel és kiadókkal már megállapodott arról, hogy amerikai könyveket elektronikus formában az interneten is árusítani fog. Ez azonban egyfelől nem vonatkozik az európai piacokra, másfelől európai szerzők esetében csak olyan művekre (azok angol fordítására) terjedhet ki, amelyek kereskedelmi forgalomban már nem kaphatók.

Az óriási digitális könyvtár kiépítésén fáradozó Európai Bizottság mindazonáltal szívesen látná, ha egyfajta magán-állami partnerség (PPP) keretében a tapasztalt Google is bekapcsolódna ebbe a munkájába. Könyvtárak és olvasói szövetségek is jelezték, hogy pozitívnak látják a kezdeményezést, amelynek fő célja, hogy másképpen nehezen hozzáférhető olvasmányokat meg lehessen venni elektronikus formában.

Az uniós testület a héten az immár 4,6 millió könyv, fénykép, újság vagy film megtekintését lehetővé tevő multimédiás Europeana könyvtár bővítésének gyorsításáról folytat tárgyalásokat kiadókkal, a szerzői jogok tulajdonosaival, könyvtárakkal, informatikai cégekkel. A bizottság képviselői egyúttal ismét az uniós szerzői jogok keretszabályok modernizálását is sürgették az előrelépés érdekében.

Európai könyvkereskedők több tekintetben is bírálják a Google terveit. Egyfelől attól félnek, az internetes cég monopolhelyzetbe kerülhet a piacon, másfelől féltik a szerzői jogokkal védett kiadványokat. A Google most arról igyekszik biztosítani tárgyalópartnereit, hogy maximális mértékben tiszteletben tartja a szerzők jogait, és csak olyan könyveket terjeszt, amelyek jogtulajdonosai ehhez hozzájárulnak, és mind az Egyesült Államokban, mind Európában kereskedelmi forgalomban nem találhatók. Garantálja a cég azt is, hogy európai könyvek angol nyelvű fordítása sem bújhat ki a jogi védelem alól.

A Google egyelőre csak 150 évesnél régebbi európai művek internetre vitelében gondolkodik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Európai könyveket is digitalizálna a Google

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra