Tankokkal a diákság ellen

2009. június 4. 11:01 MTI

A tér kiürítése, amelynek során a karhatalom tüzet nyitott a tömegre, több száz vagy még több halálos áldozatot követelt, bár a kínai hatóságok hivatalos számot sohasem közöltek. A közhiedelemmel ellentétben valószínűleg nem magán a téren, hanem jobbára a csatlakozó Csangan sugárúton és a mellékutcákban folyt a mészárlás. Az akciót mindmáig homlokegyenest ellenkezően ítéli meg a külvilág, a szétszórt kínai ellenzék és a kínai hatalom, következményei pedig ma is érezhetők. A hivatalos felfogás mindmáig nem változott: a pekingi vezetés szerint az 1989. június 4-i fegyveres fellépés helyes volt.



A drámához vezető eseménysor szálai a messze múltba vezetnek vissza. Mao Ce-tung (Mao Zedong) kommunistái 1949-ben több mint két évtizedes, a Kuomintang ellen vívott polgárháború után hódították meg Kínát. Győzelmük után az általuk végrehajtott radikális társadalmi reform több alkalommal torkollott szélsőséges balos mozgalomba: ilyen volt a "nagy ugrás" 1958-59-ben, majd a "kulturális forradalom" 1966-76-ban. A szélsőségesek kudarca utáni talpraállást a "kulturális forradalomban" meghurcolt Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) vezette 1978-tól, nagy pragmatizmussal. Elhatárolta magát Mao Ce-tung "hibáitól", de nem mondott le a párt vezető szerepéről és arról, hogy ellenőrizze a katonaságot. A dogmatikus béklyótól megszabadított Kínában dinamikus gazdasági fejlődés indult meg, átvéve nem egy piacgazdasági elvet is.

Az új konfliktus akkor bontakozott ki, amikor az 1989-es "demokrácia-mozgalom" résztvevői a reformot a politika területére is ki akarták terjeszteni - ami beleütközött a kelet-európai kommunista pártok kibontakozó hatalomvesztésének láttán amúgy is aggódó kínai pártvezetés hatalmi monopóliumába.



Az eseménysort Hu Jao-pangnak, a Kínai Kommunista Párt 1987-ben leváltott főtitkárának 1989. április 15-én bekövetkezett halála indította el: őt már azért váltotta le a Teng körül csoportosuló kemény mag, mert "burzsoá liberalizmust" tanúsított a demokrácia-követelések kezelésében. A diákok a hivatalos tiltás ellenére 17-én a Tienanmen-térre vonultak, az eredetileg négyezres tömeg százezresre dagadt. A jelszavak gyorsan radikalizálódtak, a diákok, akikhez munkások és értelmiségiek, sőt a főváros környékén élő parasztok is csatlakoztak, elítélték a nepotizmust és a korrupciót, helyettük demokráciát, gyülekezési jogot, sajtószabadságot, politikai reformokat követeltek.

Április 27-én a tüntetők áttörték a kordont és elfoglalták a Tienanmen-teret. Itt található egyebek között az Országos Népi Gyűlés (a kínai parlament) épülete, az állami zászló, a Mao-mauzóleum és a Kína jelképének számító Tienanmen (Mennyei Béke) kapu. Ezután időnként milliósra dagadó tömeg hullámzott a téren heteken át, sátortábor nőtt, a kiürítésére adott utasítások sorra kudarcot vallottak. A párt érezte: kicsúszik a kezéből az események irányítása, ahogy később fogalmaztak: anarchia fenyegetett.



Az Egyesült Államokban 2001-ben megjelent úgynevezett Tienanmen-iratok, állítólag kínai párttanácskozások titkos jegyzőkönyveit tartalmazó dokumentumok tanúsága szerint a kínai legfelső vezetés megoszlott, Teng Hsziao-ping és a veterán tábornokok április közepén már az erő alkalmazását, Csao Ce-jang (Zhao Ziyang) akkori főtitkár és mások a tárgyalásokat szorgalmazták. Csaót leszavazták, ezt követően május 19-én könnyekkel a szemében kérte a Tienanmen-téren a diákokat, hogy menjenek haza - hiába. Négy nappal később valamennyi posztjáról leváltották, azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, hírek szerint mindmáig házi őrizetben él - egyes jelentések tudni vélik, hogy megromlott egészsége is.

A tüntetők Csao Ce-jang végső figyelmeztetésnek számító leváltása után sem hagyták el a teret. Sőt, május 30-án felállították "a demokrácia és a szabadság istennőjének" műanyagból készült, 10 méteres szobrát, amely voltaképpen az amerikai Szabadság-szobor mása volt. Talán ez volt az utolsó kihívás, amely a katonaság bevetéséhez vezetett: június 4-én a kínai hadsereg vidékről felhozott páncélos és gépesített egységei (a pekingiek több alkalommal képtelennek bizonyultak a tömeg eltávolítására) behatoltak a Tienanmen-térre. Több egyetemi vezető tárgyalásba bocsátkozott velük és a diákok java békésen távozott is, de főleg a környező utakon, utcákon fegyverét használta a katonaság.



A "véres vasárnapon" különböző jelentések szerint több száz vagy még több tüntető vesztette életét, több ezren sebesültek meg, majd országos letartóztatási hullám bontakozott ki. Számos diákvezető éveket töltött börtönben. A "demokrácia-mozgalom" összeomlott, egyebek között azért is, mert vidéken, de még más városokban is csekély visszhangja volt.

A Tienanmen-téri fejleményekkel párhuzamosan Sanghajban is tömegmozgalom alakult ki, ám Csiang Cö-min (Jiang Zemin), az ottani vezető le tudta szerelni a tüntetőket - ő lett az új országos főtitkár. A demokrácia-mozgalom erőszakos elfojtása több évre megbénította a társadalmi reformot, viszont stabilizálta a párt- és állami vezetést, és lehetővé tette Teng Hsziao-ping számára, hogy a kilencvenes évek elején dél-kínai látogatása során ismét meghirdesse a profitelvre alapozott, és a következő években rendkívül sikeresnek bizonyult gazdasági reformot. Azóta kibontakozott a nemzetközi tőke kínai beruházási áradata, így a Nyugat is hozzásegítette Kínát ahhoz, hogy túljusson azon a holtponton, amely a nyugati példákat követő demokrácia-mozgalom letörésekor alakult ki.