Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A kém, akit a rendszer nem szeretett

2008. december 6. 18:22

A Történeti Hivatal levéltárában közel 30 éven át porosodott az a "Fűszeres" című dosszié, amelynek tartalmát péntek este a Múlt-korban is bemutatjuk. A szigorúan titkos jelzéssel ellátott irattömb Papp Árpád titkosügynök tevékenységének részleteit tárja fel. Ő a CIA egyik beszervezett ágenseként a '70-es években közel egy éven át kémkedett a Magyar Népköztársaság ellen.

<

Papp Árpád a Videotonnál (mint hadiüzemnél) dolgozott. Az amerikai hírszerzéssel került kapcsolatba és információkat szolgáltatott ki nekik, amiért később elítélték. A nyolcvanas évek végén szabadult, majd diplomás létére az egyik budapesti kórház segédmunkása lett. A kilencvenes évek elején alkoholmérgezésben halt meg.



A kémkedési ügy fordulatait a mai napig alig ismerjük, Ungváry Krisztián történész szerint a „legsúlyosabb hibákat maga Papp Árpád követte el. Egyrészt azzal, hogy mohóvá vált, egyre több pénzt akart, másrészt azért, mert türelmetlen volt, és hívogatta az amerikai követséget is, és emiatt került az államvédelem érdeklődésének előterébe."

További részletek péntek este a Múlt-korban, 22:45-kor az m1-en.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A kém, akit a rendszer nem szeretett

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra