A modern magyar szobrászat egyik úttörője Pápán látta meg a napvilágot. 1893-ban végzett a budapesti iparművészeti főiskola ötvös szakán. Még ugyanebben az évben Bécsben járt, ahol először látott kortárs művészek keze alól kikerült érmeket és kedvet kapott az éremkészítéshez. Érmeivel számos kiállításon bemutatkozott. Az Iparművészeti Múzeumban 1898-ban bemutatott első gyűjteményes éremkiállításán először szerepelt az érem önálló műfajként. Pályáján döntő fordulatot hozott 1908-1909-es müncheni tartózkodása, amikor Hans von Marées hagyatéki kiállításának hatására közvetlenül kőbe kezdte faragni szobrait. Érdeklődése egyre inkább a szobrászat felé fordult. Alkotásaira a robusztus erő, a zárt tömeg jellemző. Az állami megrendelésre készítendő kisplasztikákra, emlékművekre kiírt pályázatokat nem sikerült megnyernie, köztéri megbízásokat egyedül a fővárostól kapott. Kortársai elsősorban mint érmészt, az éremművészet egyik magyarországi megújítóját tartották számon, ő maga - és az utókor is - szobrait értékelte a legtöbbre. Budapesten hunyt el 1945. január 31-én.