Egy nyolcgyermekes könyvárus ötödik gyermekeként Nápolyban látta meg a napvilágot; apja szülei írástudatlan földművesek voltak. Római és kánonjogot tanult, 16 évesen sikerrel védte apját egy perben. A család súlyos anyagi helyzete miatt 1686-ban házitanítónak szegődött a Salerno közelében lévő Vatollában, itt élt 1695-ig. 1698-tól a retorika tanára volt a nápolyi egyetemen, nyomorúságos fizetéssel, amelyet magánórákkal és irodalmi bérmunkával egészített ki. 1735-ben kinevezték a Bourbon-házból származó IV. Károly király történetírójává. Több fontos műve jelenik meg ekkor, pl. a Korunkban folytatott tanulmányok módszeréről 1707-ben, majd Az itáliaiak ősi bölcsességéről 1710-ben, A jogtudós állhatatosságáról címmel 1721-ben stb. Az elismerés elmaradt, életében jobban becsülték költőként, mint filozófusként, betegen és megkeseredetten élte le utolsó éveit. Szülővárosában érte a halál 1744. január 23-án.