Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett Erich Maria Remarque német regényíró

2004. szeptember 13. 12:06

Osnabrückben született, majd 1916-ban, tizennyolc évesen került az I. világháború nyugati frontjára, ahol többször is megsebesült. A háború vége után versenyautó-vezetőként és sportújságíróként is dolgozott. 1929-ben jelent meg Nyugaton a helyzet változatlan című regénye, mely azonnal a XX. század egyik legnagyobb könyvsikerévé vált. A cím a hadijelentések száraz tárgyszerűségét idézi, a regény maga pedig egy objektív-szenvtelennek nevezhető híradás azoknak a katonáknak a mindennapjairól, akik számára megszűnt a múlt és nem létezhet a jövő, csak a lövészárok jelene, s vele a háború kegyetlen és értelmetlen szenvedései. Az író 1931-től Svájcban élt. A nácik a katonai becsület meggyalázásával vádolták, majd 1938-ban német állampolgárságától is megfosztották. Külföldi tartózkodásából így lett emigráció. 1939-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol 1947-ben megkapta az amerikai állampolgárságot. 1948-tól 1970. szeptember 25-én bekövetkezett haláláig ismét Svájcban élt. Számos regényt írt, amelyekben társadalmi hangulatkép formájában dolgozta fel a német köznapi történelemnek az I. világháborútól a II. végéig terjedő időszakát. Ismert műve még az emigránsok sorsáról szóló A diadalív árnyékában.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett Erich Maria Remarque német regényíró

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra