Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Illegális talajcserével bolygatták meg a diósgyőri vár árkát

2008. május 21. 08:00

A Diósgyőri vár nyugati árokrészében talajcserét végeztek: mintegy 300 négyzetméteren kicserélték a földet, majd befüvesítik azt, hogy a látogatókat kulturált körülmények között fogadhassák.

<

Azok, amelyeket - folytatja - szemétként beledobáltak a középkorban, illetve azok is, amelyek a vár pusztulásakor a falakkal együtt beomlottak. `A vár kutatástörténetében az árokból tonnaszámra kerültek elő edények, cserepek, faragványok, pénzek, sőt, olyan különlegességek is, mint egy épségben megmaradt középkori gyertyatartó. Az árok nagy része egyelőre feltáratlan, a szakirodalom szerint a most bolygatott terület körülbelül 70 százaléka is az` - írja levelében.

A mostani talajcserét pont a korábbi ásatások indokolták - mondta el a lapnak Táboros Sándor. Hozzátette: "A 60-as években Czeglédi Ilona régész dolgozott a területen, aki az egykori várhíd cölöpeit találta meg. Ezt később konzerválták, majd visszatemették. A közelmúltban pedig, 5 évvel ezelőtt Lovász Emese régész végzett ásatásokat itt. Ezután a földet nem megfelelően temették vissza, így a víz nem tudott elszivárogni, megállt az árokban. Ezért volt szükség a talajcserére."

Az igazgató elmondta azt is, hogy csupán 20 centiméter mélyen forgatták meg a földet, véleménye szerint középkori leleteket csak 4-5 méter mélyen találhatunk. A legtöbb, amire most leltek, az egy beton villanyoszlop maradványa volt - mesélte. Azt, hogy a várárok földjéből ömlene a lelet, butaságnak tartja Táboros Sándor.

Lovász Emese, ásató régész szerint a területen egy kapavágás sem történhetett volna az Örökségvédelmi Hivatal engedélye nélkül. Mint mondta: a vár és a vizesárok is egy értékes műemlék, felelősséggel és hozzáértéssel kell megőriznünk.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a múlt héten leállítatta a talajcserét - mondta el a Borsod Online-nak Paszternák István, a hivatal regionális irodavezetője. Ezt azzal indokolta: a Diósgyőri vár két szempontból is védett - regisztrált régészeti lelőhely, valamint a vár és környéke is műemlékvédelem alatt áll -, ezért annak területén mindenfajta beavatkozást törvény szabályoz.

A hivatal két hete kapta a hírt, hogy talajcserét végeznek a várban, de ehhez nincs engedélyük. Az ügyet jelenleg műemlékvédelmi felügyelő vizsgálja, ezért a regionális irodavezető nem tudta megmondani, hogy mi várható. Arra, hogy 4-5 méteren található csak középkori lelet az irodavezető így reagált: nem tudom, hogy Táboros úr hol szerezte a régészeti diplomáját, én az egyetemen. Hozzátette: a felvetés merő tévedés, elég, ha fellapozzuk Czeglédi Ilona, Diógyőri várról írt könyvét.

A teljes cikk a Borsod Online-on

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Illegális talajcserével bolygatták meg a diósgyőri vár árkát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra