Múlt-kor.hu

Fürdőfejlesztések a török kori Budán

Fürdőfejlesztések a török kori Budán

2008. május 15. 13:00 Papp Adrienn

Az utóbbi évek régészeti kutatásainak köszönhetően újabb részletek kerültek napvilágra népszerű fürdőinkkel kapcsolatban.

Hamamok és ilidzsák

A budai termálvizes hőforrásokat évezredek óta használja a környék lakossága. Napjainkra már szinte teljesen megszűnt melegvizes tavak helyezkedtek el a Gellérthegy lábánál, és Felhévíz területén is, amelyek természetesen fürdőzésre is alkalmasak voltak. A középkorban épült fel Alhévízen (a mai Tabánban) a királyi fürdő, valamint egy közfürdőről is vannak említések. Sajnos ezeknek az épülete a mai napig nem került felszínre, pontos helyüket nem ismerjük.

Nézze meg galériánkat a fürdők feltárásáról! 

A török hódítás során szélesebb körben hasznosították a termálvizeket, nagy épületeket építettek fel a források közelében. Budán négy (Rác, Rudas, Császár, Király) olyan fürdőnk is áll, melyet még a 16. században emeltek, alig 3 évtizeddel Buda oszmán kézre kerülése után. S bár a korszak török építészetére jellemző, hogy a lakóházaikra nem fordítanak nagy gondot, ezzel ellentétben a mecsetekre, fürdőkre sokat áldoztak. Ezeket az épületeket olyan körültekintéssel építették meg, hogy mai napig jól használhatóak, bár olykor már nehéz felismerni, hogy mely részek készültek a törökkorban.

A török fürdőknek két, jelentősen eltérő típusa van, alapvető felépítésük és gépészeti rendszerük lényegében  a mai napig változatlanok. Mindkét fürdőnek négy alapvető része van. A nagyméretű előcsarnok, mely egyrészt az átöltözésre szolgál, másrészt kávézó/teázó is helyet kaphat benne. Utána az ún. "átmeneti helyiség" következik, ahová már levetkőzve mehetnek a vendégek, akik a falak mellett a padlóból enyhén kiemelkedő padkákra ülhettek, és a falak melletti csorgókutakból vizet locsolgatthattak magukra vagy egymásra.

Az ezt követő "forró helyiség" falai mentén hasonló padkák és csorgókutak helyezkedtek el, közepén vagy egy medencét alakítottak ki, vagy egy nagy kiemelkedő pulpitust (ún. "köldökkő"), amelyen az embereket masszírozták. Ebből a térből nyílnak általában a magánfürdők, melyek kis, gyakran négyzet alaprajzú, kupolával fedett termek, a falak mentén ülőpadkával és csorgókutakkal. Itt végezték például a szőrtelenítést, mivel a 16-17. századi muszlim szokások szerint a férfiaknak is csak a fejükön lehetett szőr. A két típus alapvető különbségei a forró helyiségben és a gépészetben figyelhető meg.

Gyakoribb volt a "hamam" (gőzfürdő), amely nem igényel termálvizes forrást, hanem bárhol felépíthető, a fürdőben felhasznált melegvizet nagy, épített tartályban melegítik fel, és abból látják el a termekben üzemelő csorgókutakat, valamint az egész épület alatt elhelyezkedő padlófűtés-rendszert. A hamamok forró helyiségében, és egyáltalán az egész fürdőben nincs egyetlen medence sem, a falak mentén elhelyezett csorgókutakból azonban meleg és hidegvíz is folyik. A másik típus az ún. "ilidzsa", amelyet termálvizes források mellett építenek fel, annak vizét használják fel a fürdő működtetéséhez. A forrás vizét a falakba beépített kerámia vízvezetékcsövekben vezetik körbe, ebből töltik fel a medencét, illetve a falak mentén elhelyezett csorgókutakat is ebből táplálják.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Fürdőfejlesztések a török kori Budán

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. ősz: Hiúságunk története

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra