Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Örökségvédelmi díjat kapott a Hiemer-ház

2008. április 20. 19:00

A Hiemer-Font-Caraffa épületegyüttes rekonstrukciójáért megkapta az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága elismerését Székesfehérvár.

<

A Műemléki Világnap alkalmából rendezett ünnepségen átadott elismerést - plakettet és oklevelet - a város a barokk-rokokó épületegyüttes megmentésével érdemelte ki - mondta el Viniczai Tibor. A 18. századi európai palotaépítészet egyik gyöngyszemének számító, három szárnyból álló háztömb 1988 óta lakatlan volt.

Az épületegyüttes első ütemét európai uniós pályázaton nyert 600 millió forintos támogatással 2006-ban felújították, az idén pedig a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok (Norvég Alap) támogatásával megkezdték, s júliusban befejezik a második ütem rekonstrukcióját, amelyhez 710 millió forintot nyert a város.

Az épületegyüttes első szárnyában konferencia- és előadótermek vannak, a második részben pedig egy reprezentatív házasságkötő-terem, konferenciatermek, kisebb étterem, a pincében pedig ifjúsági klub kap helyet. A rekonstrukció során az első ütemben helyreállított épületben egyebek között gyönyörű freskókkal díszített termet is sikerült restaurálni, a második szárnyban pedig üvegpadló alatt a 400 éves falmaradványok gyönyörködtetik majd a házasságkötő-teremben levőket.

Az önkormányzat már tervezi az épületegyüttes harmadik szárnyának a rekonstrukcióját is, a közelmúltban elkészült Integrált Városfejlesztési Stratégia keretében, ugyancsak pályázati pénzből 2009- 2010-ben szeretné elvégezni a rekonstrukcióját. A műemléki világnap alkalmából egyébként a már helyreállított épületrészt ismét megnyitották a látogatók előtt, s lehetővé teszik, hogy azt idegenvezetővel járják végig az érdeklődők.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Örökségvédelmi díjat kapott a Hiemer-ház

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra