Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Tengerész eredt a föníciai hajósok nyomába

2008. március 25. 13:00

A tengerjáró replikát nem a helyi halászok vagy turisták számára alkotják meg: azzal a történészeket évszázadok óta foglalkoztató rejtélyek egyikét szeretnék megoldani.

<

A kaland azonban nem itt, hanem az angliai Dorsetben kezdődött, ahol egy brit tengerész azt vette a fejébe, hogy bebizonyítja: a föníciaiak már az európaiak előtt több évszázaddal körbehajózták a fekete kontinenst. A 47 éves Philip Beale a most készülő hajóban húszfős legénységgel indulna útjára: a 10 hónapig tartó expedíció augusztusban kezdődne, és az ókori kereskedők i.e. 600 körül megtett útját követné.

A navigációs és kommunikációs eszközök kivételével a résztvevők minden 21. századi luxust nélkülöznek majd, így a hajóba sem mellékhelyiség, sem folyóvíz nem kerül, és nem lesz vésztartaléknak fenntartott motor sem. Így ha problémába ütköznének, akkor csak a hagyományos tengerészeti eszközökre és módszerekre támaszkodhatnak majd.

Beale-nek nem ez az első útja hasonló hajókkal, ám azok közül mindenképp ez a legkomolyabb vállalkozás. Elmondása szerint 30 százalék az esélye annak, hogy nem tudják megtenni az utat. A tengerésznek akkor jutott eszébe az ötlet, amikor Hérodotoszt olvasta, aki megörökítette a föníciaiak utazását. A görög történetíró szerint a tengerészek a Vörös tenger partjáról indultak, amikor Nékó fáraó megbízta őket a feladattal.

A hajó jelenlegi állapota és a tervezett útvonal

Beale szerint igen sok veszély leselkedhet rájuk, és az is lehet, hogy a nyílt tengeren a hajó egyszerűen szétesik majd, és mivel csak egy vitorlájuk van, azzal is óvatosan kell bánni. A helyzetet nehezíti, hogy a legénységnek a természet veszélyei mellett szembe kell nézni a modern Afrika partjai mellett ólálkodó kalózokkal is, akiket valószínűleg nem hat meg az expedíció tudományos értéke.

Az állítólagos ókori expedíció után 1488-ban egy portugál navigátor, Bartolomeu Dias vezetésével kerülték meg a kontinenst kereskedelmi útvonalat keresve Ázsia felé.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tengerész eredt a föníciai hajósok nyomába

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra