Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hat asszonytól származnak az amerikai indiánok

2008. március 17. 16:00

A legújabb DNS-vizsgálatok szerint minden amerikai indián hat, húszezer évvel ezelőtt élt asszonyra vezetheti vissza családfáját - derül ki az olasz genetikusok beszámolójából.

<

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy csak hat nő kelt át a kontinensre, hanem inkább azt, hogy ez a hat ős hagyományozott olyan genetikai örökséget, amely a mai populáció 95 százalékában jelen van - teszi hozzá a PLoS One című online folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője, Ugo Perego, a Páviai Egyetem professzora.

A jelentős női ősök nem mind egyidőben érkeztek az Újvilágba, sőt nagy valószínűséggel nem is egyidőben éltek. Az kutatás eredményei szerint az asszonyok valamikor 18-21 ezer évvel ezelőtt - azaz nagyjából az első betelepülések idejében - léptek az amerikai kontinensre.

Perego vizsgálata megerősíti azt a korábbi feltételezést, amely szerint a mai indiánok mindegyike hat anyai leszármazási vonalból származik. A kutatás a mitokondriális DNS-t elemezte, vagyis az emberi sejtek energiatermeléséért, anyagcseréjéért felelős sejtszervecskéjének kizárólag anyai eredetű örökítőanyagát.

Az ennek alapján felállított családfákból következtetni tudnak a DNS egy adott génjének korára. Így volt meghatározható a legutolsó hat közös vonal, amely olyan  "ősanyáktól" származik, akik már nem Ázsiában éltek, hanem nagy valószínűséggel "Beringiában", azaz az egykor Ázsiát az amerikai földrésszel összekötő, a mai Bering-szoros területén fekvő földhídon.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hat asszonytól származnak az amerikai indiánok

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra