Nápoly nyomornegyedében nőtt fel. Tízéves korában már templomi gyermekkórusban énekelt, majd különböző mestereknél tanult. Hangját tanárai először nem találták különösebben ígéretesnek, de képességeit bámulatos kitartással fejlesztette és szüntelenül művelte önmagát. 1899-ben debütált a milánói La Scalában: a műsorváltozás következtében színre került Puccini-operában, a Bohéméletben Rodolphe szerepét énekelte. Milánó után London, a Covent Garden következett (1902), majd 1904-től a New York-i Metropolitan. Londonban az ismertebb operaénekesek rendszeresen eljártak Guffanti vendéglőjébe, ahol Caruso a művésztársaság központja lett. Korának legismertebb énekese volt, ragyogó, ércesen és mégis selymesen zengő hangjában az olasz hangzás szépségeszménye testesült meg. Számtalan szerepe közül kiemelkedett Radames alakítása Verdi Aida című operájában - a Celeste Aida kezdetű áriát sokan hallhatták a His Masters,s Voice felvételén. A budapesti Operaházban 1907-ben Radamest énekelte az Aidában. Nem rajta múlott, hogy sikere nem volt teljes. Carusót Budapesten tízszeresére emelt helyárakkal léptették fel - a bevételt a tüdőbetegek javára fordították. A nézőtéren helyet foglaló sznobok másmilyen hangot vártak az énekestől és érzéketlenek maradtak Caruso csodálatosan kulturált éneklése iránt. Valójában a közönség `bukott` meg azon az emlékezetes budapesti estén. Nápolyban hunyt el 1921. augusztus 2-án. Élete közvetve számos hőstenor karrierjét ihlette. Mario Lanzát akkor emelte a szárnyára a világhír, amikor őt alakította - és énekelte - A nagy Caruso című filmben.