Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Digitalizálták az egri levéltár okleveleit

2008. február 27. 16:00

A mohácsi csata előtt keletkezett valamennyi okiratát digitalizálta az egri Heves Megyei Levéltár - tájékoztatott a sikeres kezdeményezésről az intézmény megbízott igazgatója.

<

Kovács Melinda elmondta, hogy az 1526 előtti időkből származó összesen 996 dokumentumot ezentúl bárki megtekintheti a Középkori oklevelek a Heves Megyei Levéltárban című DVD segítségével.

A megbízott igazgató beszámolt arról, hogy a kutatók rendkívüli értékük miatt eddig csak igen indokolt esetben vehették kézbe az 500-800 éves dokumentumokat, amelyeket tűzbiztos szekrényekben őriznek. Ezentúl viszont bárki "búvárkodhat" az anyagban; a kutatást a DVD-n nagyított képek segítik, 65 okirat esetében pedig a latin szövegek magyar fordítása és a csonka szövegrészek megfejtése is olvasható a lemezen.

A most digitalizált okiratok legrégebbike egy 1245-ből származó oklevél. Ebben IV. Béla a béli (ma Bélapátfalva) Sándor mesternek húsz ekealjnyi földet adományoz a tatárjárás idején tanúsított hősies ellenállásáért. Ugyancsak értékes darabjai a digitalizált gyűjteménynek azok az ólompecsétes pápai bullák, amelyeken az egyházfők hivatalos utasításaikat közölték az egri püspökökkel - említett példákat Kovács Melinda.

A tervek szerint a jövőben az ország valamennyi levéltárában digitalizálják a Kárpát-medence teljes középkori iratanyagát, ami nagyban megkönnyíti a kutatómunkát. Az ország egy adott tájegységére vonatkozó okirat sokszor ugyanis nem a helyi levéltárban, hanem más intézményekben található. Amennyiben a teljes hazai anyagot digitalizálják, a levéltárosok egy kattintással, utazgatás nélkül hozzájuthatnak az értékes anyaghoz - jegyezte meg a Megyei Levéltár megbízott igazgatója.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Digitalizálták az egri levéltár okleveleit

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra