Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett Yoko Ono, John Lennon özvegye

2004. szeptember 13. 12:06

Gazdag bankárcsaládban született. A tokiói egyetemen folytatott filozófiai tanulmányokat, majd az amerikai Sarah Lawrence College-ban tanult tovább. 1954-től New York-i avantgard előadásokon lépett fel, amellett filmeket, kiállításokat rendezett saját műveiből. 1966-ban a londoni Indica Galériában ismerkedett meg John Lennonnal, a Beatles együttes legendás vezetőjével, akivel 1969-ben összeházasodtak. Ettől kezdve együttes koncerteket adtak és közös nagylemezeket készítettek. Sokan a számlájára írják, hogy a Beatles 1968-tól leszállóágba került. Tény, hogy jelentős hatása volt Lennon világképére. 1969-ben Amszterdamban, majd Montrealban `béketüntetést` tartottak egy szállodai szoba ágyában. Lennon halála óta mindent megtesz emlékének ápolására, munkássága terjesztésére. 2002-ben megvásárolta azt a liverpooli házat, melyben John gyermekéveit töltötte. Budapesten is többször megfordult magyar élettársával, lakást vett és tárlatokat rendezett alkotásaiból. (1993-ban megnyitotta a Galéria 56-ot Havadtőy Sámuellel, akihez húsz évig, 2000-ig fűzte kapcsolat.) 2002-ben Lennon születésének évfordulójára új békedíjat alapított, amelyet csak konfliktusövezetben élő művészeknek ítélnek oda. Közös gyermekük, Sean is a zenei pályát választotta, s szüleihez hasonlóan kiáll pozitív társadalmi ügyek mellett.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett Yoko Ono, John Lennon özvegye

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra