Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Továbbra is hiányos a Wallenberg-dosszié

2008. február 18. 10:00

A svéd kormány több mint 1000 dokumentumot tett fel az internetre, amelyek Raoul Wallenberg eltűnésével kapcsolatosak.

<

A kutatható adatbázis, amelyben megtalálhatóak a korábban nyomtatásban megjelent írások, megkönnyíti a mind a kormány, mind magánintézmények kutatói számára a munkát, akik a II. világháború idején több ezer zsidó életét megmentő svéd diplomata ügyét kívánják tanulmányozni - közölte a kezdeményezés vezetője, Harald Hamrin nyugalmazott diplomata.

A Budapesten diplomataként dolgozó Wallenberg feltehetően legkevesebb 20 ezer ember életét mentette meg a világháború alatt. A szovjet csapatok 1945-ben vették őrizetbe, és a feltételezések szerint a fogságban halt meg, bár halálának időpontja és körülményei továbbra sem tisztázottak.

A svéd külügyminisztérium Wallenberg-dossziéja több mint 10 ezer oldalnyi dokumentumot tartalmaz. Vannak közöttük a vasfüggöny leomlása után közzétett szovjet dokumentumok is, közöttük egy vitatott jelentés, amely szerint Wallenberg 1947 júliusában halt meg szívroham következtében egy szovjet börtönben.

Hamrin közölte: a dokumentumok interneten hozzáférhetővé tételével ébren akarják tartani a Wallenberg-ügy iránti érdeklődést, és ösztönözni kívánják a magánszemélyeket is az új dokumentumok felkutatására. Az adatbázis csak svéd nyelven elérthető, de Hamrin szerint ez nem jelent gondot, hiszen a Wallenberg-kutatók nagy része alapszinten elsajátította ezt a nyelvet.

Az adatbázisból hiányoznak azok a KGB-jelentések, amelyeknek kiadását a Kreml továbbra is elutasítja - mondta el Hamrin, aki emlékeztetett, hogy Borisz Jelcin elnöksége idején, az 1990-es években számos levéltár megnyílt a kutatók előtt, de utóda, Vlagyimir Putyin alatt gyakorlatilag semmi újat nem kaptak Moszkvától. A Wallenberg-adatbázis a http://raoul.dev.bazment.se/default_eng.html címen érhető el.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Továbbra is hiányos a Wallenberg-dosszié

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra