A magyar egyiptológia nemzetközi hírű kutatója Budapesten született 1932. augusztus 15-én. 1960-tól az ELTE-n tanított, 1972-től tanszékvezető, 1976-tól egyetemi tanár volt. Kutatási területe az ókori egyiptomi vallás, a kultúra, a régészet és az egyiptomi-görög kapcsolatok. 1964-ben az MTA núbiai expedíciójának tagja volt. 1983-ban az UNESCO megbízásából részt vett egy kairói múzeum tervezésében. Az 1980-as években kezdte kutatni Dzsehutimesz, II. Ramszesz fáraó gazdasági vezetőjének sírját Théba nyugati partján, az úgynevezett Nemesek temetőjében. A feltárások során nemcsak a gazdasági vezető, hanem feleségének gránit szarkofágját is megtalálták. Az ásatás 1997-ben zárult le, s a tudományos kutatás megkoronázásaként feltárhatták a sír piramisát is. Nevéhez fűződött a núbiai Abu-Szimbelben, a templom egyik szobrán lévő L. Gyertyánffy felirat, illetve mellette az 1840-es évszám felfedezése; e név számos más egyiptomi műemléken is előfordul. 1975-től a wiesbadeni Lexikon der ägyptologie munkatársa. 1997-től elnöke az Ókortudományi Társaságnak. A Heidelbergi Akadémia 1995-ben, az MTA 1998-ban levelező tagjává választotta. Munkásságát több kitüntetéssel, köztük Akadémiai-díjjal, Kuzsinszky Bálint Emlékméremmel és Széchenyi-díjjal ismerték el. Több népszerűsítő könyvet is írt, többek között: Varázslás az ókori Egyiptomban (1969), Egy évezred a Nílus völgyében (Varga Edithtel, 1970), Egyiptomi és antik csillaghit (1978), Ré fiai (1979), Az ókori Egyiptom története és kultúrája (1998), Az alexandriai időisten (2001).