Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Elhunyt Indonézia egykori diktátora

2008. január 27. 16:30

86 éves korában elhunyt Suharto volt indonéz elnök, aki 32 éven át vaskézzel irányította az ázsiai országot. 2005-ben egyszer már válságos állapotba került belső vérzések miatt.

<

Haji Mohamed Suharto 1921. június 8-án született Közép-Jáva Kemusu nevű falujában. Szülei elváltak, nagyanyja, később nagynénje nevelte. Mivel a középiskola befejezése után nem kapott támogatást a továbbtanuláshoz, a katonai pályát választotta, 1940-től a gombongi (Közép-Jáva) Holland Katonai Iskolába járt, ahol alapfokú kiképzést kapott.

Belépett a Holland-indiai Királyi Hadseregbe, 1942-ben, amikor Japán megszállta az országot, már őrmesteri rangban volt. Ezután a rendőrségnél folytatta pályafutását. 1943-ban japán katonai kiképzésben részesült és a japán szervezésű PETA (A Nép Védelmezőinek Önkéntes Hadserege) egyik egységének szakaszparancsnoka, majd a Japán Katonatiszti Iskola befejeztével a PETA századparancsnoka lett Madiunban (Kelet-Jáva).

1945-ben bekerült a Népi Biztonsági Alakulat (a köztársasági hadsereg csírája) vezető testületébe. Az 1945-49 közötti függetlenségi harcok idején egyre magasabb katonai rangban hadműveleteket irányított a hollandok ellen. 1950-ben a Köztársasági Nemzeti Hadsereg (TNI) alezredese lett. 1960 decemberétől a vezérkari főnök első helyettesévé léptették elő, majd 1962-ben vezérőrnaggyá nevezték ki, és a Kelet-indonéziai Területi Parancsnokság irányítását bízták rá. 1963. május 1-jén kinevezték a Hadsereg Stratégiai Parancsnokságának élére.

1965. október 1-jén Sukarno köztársasági elnök a hadsereg ideiglenes vezetésével bízta meg. Suharto feladatul kapta, hogy leverje az Indonéz Kommunista Párt "Szeptember 30. Mozgalom" néven ismert puccsát. 1965. október 16-án vezérkari főnökké nevezték ki, ezt a funkciót 1968-ig látta el. 1966-től altábornaggyá léptették elő, hadműveleti főnök és a fegyveres erők főparancsnoka lett.

Még ebben az évben a védelmi és biztonsági ügyek miniszterévé is kinevezték, majd az Ideiglenes Népi Konzultatív Gyűlés a kormány vezetésével is megbízta. Suharto puccsal szerezte meg a hatalmat, 1968. március 27-én a konzultatív gyűlés formálisan kinevezte köztársasági elnökké. 1976-ban nyugdíjba vonult az aktív katonai szolgálatból. 1978 márciusától ötéves időszakonként a Népi Konzultatív Gyűlés újraválasztotta.

Suharto harminc éven át 1998. májusáig állt az ország élén és kemény kézzel irányította Indonéziát. A három évtizedes országlása alatt sok százezer ellenzékit öltek meg vagy börtönöztek be. Suhartót sosem vonták felelősségre az emberi jogok sárba tiprásáért. 1998-ban lemondásra kényszerült. Korrupció vádjával már korábban vizsgálatot indítottak ellene, de a vádemelésre csak 2000-ben került sor.

Hatalma alatt ő és családja óriási vagyont harácsolt össze. Egészségi állapotának megromlása többször közrejátszott abban, hogy a tárgyalást elnapolják, majd a jakartai bírói testület elvetette a vádakat. Bár a fellebbviteli bíróság elrendelte a perújrafelvételt, de Suharto agyvérzést kapott, s nem lehetett a pert lefolytatni. Suharto 1947-ben nősült, felesége 1993-ban halt meg. Három lányuk és három fiuk volt.

Az exdiktátro már 2005-ben is válságos állapotba került belső vérzések miatt. Most január 4-én került kórházba, bélvérzéssel, s állapota tegnap fordult válságosra.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Elhunyt Indonézia egykori diktátora

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra