Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Tudósok védték az ősszlovák eszmét

2008. január 7. 18:00

Harminckét szlovák történész, régész és nyelvtudós vette védelmébe közös nyilatkozatban hétfőn Robert Fico kormányfőt, aki a múlt héten tett igencsak furcsa nyilatkozatot.

<

Az `okos historizmust` meghirdető programban Fico olyan `ősszlovákok` példamutató nagyságáról beszélt, mint a Nagymorva Fejedelemség uralkodója, Szvatopluk, s azt állította, hogy a szlovákok már akkor is itt éltek, amikor más európai országok mai területén még csak állatok rohangáltak.

A szlovák tudományos élet liberálisabb szárnyáról megszólaló kutatók azonnal cáfolták, egyesek közülük merő ostobaságnak, elemzők pedig a nacionalizmus veszélyes tünetének nevezték a kormányfő megnyilvánulását. Hétfőn a szlovák tudományos élet konzervatív-nemzeti irányvonalának képviselői a liberálisokat kioktató nyilatkozatban álltak ki Robert Fico mellett. Sajnálattal állapítják meg, hogy `egyesek ismét megkérdőjelezik az... őshonos szlovákok történelmének, kultúrájának és nyelvének folytonosságát.`

A kormányfő mellett kiálló kutatók szerint `az önálló Szlovák Köztársaságot kedvező méltányossággal elfogadni képtelen` történészek és publicisták akkor hallatták hangjukat, amikor a SME című - liberális szlovák polgári - napilap hasábjain szakmai kérdéseket próbáltak politikai és eszmei viták tárgyává tenni. Ugyanakkor megpróbáltak botrányhőst faragni a kormányfőből a nyilvánosság előtt. Jóllehet a `lejáratók` többsége tudományos szinten soha nem kutatta a szóban forgó kérdéseket, mégis tekintélyes szakemberként jelenítik meg magukat.

A szlovákok-szlávok megnevezés terminológiai kérdéseit részletező aláírók között olyan neveket találni, mint Ladislav Deák és Ján Bobák, vagy Milan Durica, aki a kilencvenes években arról a botrányos szlovák történelemkönyvről vált nevezetessé, amelyben elsőként nevesítette az `ősszlovákokat`, s nevezte elsőként a szlávok Nagymorva Birodalmát (Fejedelemségét) a szlovákok birodalmának. Durica ugyanebben a munkájában piedesztálra emelte II. világháború alatt fennállt szlovák fasiszta bábállam elnökét, a hetvenezer szlovákiai zsidó elhurcolása miatt háborús bűnösként kivégzett Jozef Tisót.

Elemzők észrevételezik, hogy az aláírók között nem szerepel a régész-történészként ismert Dusan Caplovic, a Fico-kormány miniszterelnök-helyettese, aki a kabinetben a kisebbségeket érintő kérdéseket felügyeli.

A régi magyar szóhasználatban bántó jelleg nélkül tótoknak nevezett szlovákok elnevezése eredetileg a gepidák saját népneve (thuat) volt. Ez utóbb áthagyományozódott arra a népelemre, amelybe a gepidák is beolvadtak. A szlávság később tömegesen asszimilálódott a magyarságba, a tót elnevezés pedig egyrészt a maradék északi csoportra ragadt át, másrészt a 11. század végén Szent László, illetve Kálmán királyok által meghódított, a Drávától délre eső terület (Szlavónia - Tótország) népességére.

A 12. századra a szlávok nagy többségének utódai beolvadtak a magyarságba. Egy-két helyen, főként a Vág és a Nyitra folyók völgyében maradt fenn a morva-szlávok viszonylag összefüggő népi tömbje, a későbbi szlovákság magja. Trencsén megyét például kezdettől fogva szlovákok lakták, a magyarok csak a tatárjárás után kezdték benépesíteni.

A szlovák történészek egy része a szlovákság és a nagymorva birodalom között kontinuitást tételez fel. Az ún. Nagymorva Birodalom a 9. században jött létre, s ebben a változó határú territóriumban ismerték fel az ősszlovák államot.

További részletek a magyar és szlovák kollektív emlékezetről

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tudósok védték az ősszlovák eszmét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra