Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ritkaság volt a Jézuskának írt karácsonyi levél

2007. november 30. 08:00

A naphoz illően advent első vasárnapjának előestéjén, december elsején állítja ki a bécsi székhelyű Állami Levéltár azt a levelet, amelyet a 17. században írt egy kislány a Jézuskának.

<

A vékony papírlapra rótt soraiban a mintegy hatéves kis Rosa von Harrach karácsonyi ajándékokat kért magának.

A `forrón szeretett Jézuskához` írt levelében Rosa napjainkhoz képest szerénynek mondható kívánságokkal fordult Jézuskához: `kabátot, szoknyát és fűzőt, valamint selyemharisnyát, hímzett cipőt és még tetszésed szerint bármit` kért karácsonyra. Ennek ellenében viszont megígérte, hogy szorgalmasan megtanul írni és olvasni.

Keltezése miatt nem mindennapi érdekesség a levél, mivel a 17. században a római katolikusoknál még Mikulás napján ajándékozták meg a gyerekeket és így nem volt szokás levélben karácsonyi ajándékokat kérni a Jézuskától.

A kiállításra kerülő írás Ferdinand Bonaventura levelezéséből került elő, aki többek közt császári követ Madridban, később pedig főistállómester és főudvarmester volt. Az ő legfiatalabb lánya volt Rosa von Harrach.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ritkaság volt a Jézuskának írt karácsonyi levél

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra