Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

DNS-sel azonosították az ókori hajó szállítmányát

2007. november 6. 12:00

Első alkalommal tudták meghatározni egy kétezer évvel ezelőtt elsüllyedt hajó szállítmányát az amfórák oldaláról vett DNS-maradványokból.

<

Az új kutatási metódus végre lehetőséget biztosít majd arra is, hogy a korábban felszínre hozott, több száz hajó rakományát is átvizsgálják - jelentette be Brendan Foley, a Massachusetts-i Technológiai Intézet és a Woods Hole Oceanográfiai Intézet munkatársa.

Journal of Archeological Science legújabb számában megjelent tanulmányában a kutató a svédországi Lund Egyetem szakértőivel együtt azt fejtegeti, hogy egy 2005-ben, 70 méter mélyen talált hajóroncs rakományából, elsőként sikerült  DNS-mintákat venni. A felfedezés azért is igazán különleges, mert eddig senki nem próbálkozott hasonlóval: a tenger mélyére süllyedt roncsok tartalmát ugyanis a tengervíz egy idő után elmosta, így a kutatók csak üresnek hitt amforákat találtak.

Bár a most vizsgált agyakorsók is üresnek tűntek, a kutatók elhatározták, hogy mindenképp DNS-t vesznek belőlük. Meglepetésükre ez sikerült is, bár nem igazán úgy, ahogy várták. A Khiosz szigete mellett talált roncsról ugyanis először azt gondolták, hogy az híres ókori borokat szállított, ám a két elemzett amforában olivaolaj és oregánó maradványait fedezték fel. Ezen kívül kis mértékben bor és pisztácia nyomait is megtalálták.

Foley reményei szerint a technika széleskörű használatával jobban megismerhetjük majd az ókori kereskedelmi hálózatok működését. A cikkben a következőképp fogalmazott: "képzeljük el, milyen lenne, ha az amerikai gazdaságot a tenger mélyén talált hajóroncsok üres konténerei alapján kéne elemeznünk". A kutatók most újabb anyagi támogatásért folyamodtak, hogy jövőre a helyszínre visszatérve egy újabb tucatnyi amfora vizsgálatával fejlesszék tovább és finomítsák a vizsgálati eljárásokat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

DNS-sel azonosították az ókori hajó szállítmányát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra