Múlt-kor.hu

Halottak napján temették újra az 1849-es megtorlás mártírjait

Halottak napján temették újra az 1849-es megtorlás mártírjait

2007. november 2. 12:00 M. Lovas Krisztina

A dualista-nemzedék összetartozását szimbolizálták

Az ötödik áldozatot, Csernyus Emánuelt, a 41 éves pénzügyminisztériumi tanácsost szintén 1849. október 24-én végezték ki. Bűne mindössze az volt, hogy követte a kormányt Debrecenbe, ahol Duschek pénzügyminisztersége alatt is folytatta munkáját. Egyszerű hivatalnok volt, aki nem zavart sok vizet. Kötelességét csöndesen és pontosan teljesítette, összeadott és kivont, de forradalmi eszméktől éppen nem duzzadozott, emlékezett meg róla a Vasárnapi Újság. Ezért is keltett óriási megdöbbenést a halálhíre. A kortársak közül sokan úgy vélték, csupán tévedésből, névelírás következtében végezték ki. Ám valójában azért kellett meghalnia, hogy példa legyen: így jár az a hivatalnok, aki a császár iránti hűség útjáról lelép.

Jubál, Noszlopy és Sárközy akasztása

A hatodik a Kilencek közül Kolosy György volt, akit 24 évesen, 1850. január 23-án végeztek ki szintén a pesti Újépület melletti téren. Kolosy egyetemi hallgatóként 1848. szeptember 28-án részt vett a fővárosba érkező császári biztos, Lamberg gróf meggyilkolásában. A szabadságharc alatt hadnagyként szolgált Bem seregében Erdélyben, majd 1849. január 1-től Komáromban volt főhadnagy, júniusban pedig már százados a felső-tiszai honvéd seregben. A fegyverletétel után először bújkált, majd a megszálló osztrák hatóságoknál önként jelentkezett. Emlékét és nevét a fővárosban tér örökíti meg.

Az utolsó három áldozatot, Jubál Károlyt, Noszlopy Gáspárt és Sárközy Sándort 1853. március 3-án egy időben akasztották fel a Mack-féle mozgalomban való részvételért. Emléküket a Ludovika udvarának burkolatában elhelyezett, a bitófák helyét jelképező keresztbetét örökíti meg. Közülük tán Noszlopy Gáspár a legismertebb, akinek alakja már a szabadságharc alatt legendássá vált. 1849 tavaszán Kossuth megbízására fivérével, Antallal 15 ezer népfelkelőt mozgósított Somogy megyében, és sikerült a megyét három hónapra felszabadítania az osztrák csapatok alól. A fegyverletétel után 1850 áprilisáig bujdosott, majd elfogták. Az ítélethozatal előtt azonban sikerült megszöknie, így távollétében ítélték halálra.

Nem sokkal ezután felvette a kapcsolatot azzal a társasággal, amely Mack József, volt honvédezredes vezetése alatt országos méretű titkos felkelést készített elő. Önálló kezdeményezésének tekinthetjük azonban, hogy 1852 nyarán a Kecskemétre utazó Ferenc József császár elfogását tervezte, ám tervét idő előtt leleplezték. Ő maga a Dunántúlra menekült, ahol a Bakonyban bujkált és további szabadcsapatokat verbuvált. Csak 1852. november 16-án tudták ismét elfogni. Fogságából másodszor is megszökött, de hamarosan újra elfogták és most már nem tudott megmenekülni az ítélet végrehajtása elől.

Noszlopy bátran halt meg: "Engem felakaszthatnak, de a szabadságot nem! Annak fája a mi vérünkből fog felnőni!" Még az ítélet felolvasása után is szónokolt a kivégzés helyén összesereglett néphez, ám szavait végül elnyomta a katonaság dobpergése. Sárközy Sándor tevékenységéről, akit az ítéletben Noszlopy társaként tűntettek fel, nincs értesülésünk.

Jubál Károly a József Ipartanoda rajzi tanszékének tanára volt. A szabadságharc alatt belépett a honvéd seregbe is, de elsősorban Kossuth gyermekeinek nevelőjeként dolgozott. A bukás után a Kossuth családhoz csatlakozott és Kossuth nővérének gyermekeit tanította. Így érthető, hogy ő is részesévé vált a Mack-féle titkos összeesküvésnek, melynek felgöngyölítése során Kossuth nővéreivel együtt 1851. december 1-én tartóztatták le. A Kossuth család nőtagjait száműzték, őt viszont halálra ítélték.

E kilenc kivégzett, a szabadságharcot vérbe fojtó abszolutizmus kilenc áldozata, nagyrészt nem is ismerhette egymást. Bennük csupán az a nemzeti ügy volt közös, amelyért készek voltak meghalni. Sorsuk a halál után fonódott össze a Damjanichné által emelt közös sírban, mely alkalmat és lehetőséget adott az utókornak az emlékezésre, a 48-as hősök megsiratására. Az 1870-es években a vértanúk síremléke, ahogy a kiegyezés után nevezték, az ifjúság zarándokhelyévé vált.

Kevéssé ismert az a tény, hogy a Kerepesi temetőben a kilencek sírjánál az egyetemi ifjúság minden év halottak napján, a március 15-i ünnepségekhez hasonló, rendszeres - aktuális politikai kérdésekkel áthatott - megemlékezéseket tartott. Így vált a megtorlás áldozatai közül véletlenszerűen kiemelt 9 vértanú alakja a későbbi dualizmus-kori nemzedék összetartozásának, nemzeti tudatának formálójává.

Halottak napján temették újra az 1849-es megtorlás mártírjait

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. nyár: Őrült uralkodók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra