Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Sportolók miatt szövegezik a spanyol himnuszt

2007. október 25. 17:00

Végre Spanyolországnak is lesz szöveges himnusza: a spanyol olimpiai bizottság elnöke, I. János Károly király hallgatólagos egyetértésével kezdeményezett a Szerzők Társaságán keresztül egy versenyt.

<

A versenyt júniusban írták ki és október 26-ig még beküldheti bárki a maga szövegét. Mintegy 3 ezren éltek eddig a lehetőséggel és juttatták el szerzeményeiket az olimpiai bizottságnak és a napilapoknak. A bizottság, amely elbírálja a műveket, hattagú. Vezetője Emilio Casarés, a zenetudományok intézetének elnöke, tagjai között pedig jogász, történész, szociológus és dalszerző is van.

A spanyol himnusz eredetileg a gránátosok indulója volt és 1761-ben jelent meg először könyvben. Később lett belőle királyi induló, amelynek dallamát a történelem folyamán többször módosították. 1900-ban don Bartolomé Pérez Casas, őfelsége alabárdosainak tamburmajorja, majd Francisco Gau ezredes a királyi gárda zenei egységének igazgatója "írta át".

A himnusznak Franco idejében egy 1937-es februári rendelkezés értelmében rövid ideig volt szövege, de ezt Franco halála után elvetették. José Maria Aznar, a korábbi, konzervatív kormányfő már megpróbált szöveget adatni a himnusznak, megbízott egy író-költő csoportot, de akkor sem a pártok, sem maguk a szerzők nem tudtak egyetértésre jutni abban, hogy mit fejezzen ki. Az olimpiai bizottság most kifejezetten politikamenteset kért, és a spanyol polgárok, akiknek 65 százaléka egyetért a szövegesítéssel, szintén ilyent remél.

A politika azonban mégis jelen van ebben a kérdésben is. Egyrészt úgy, hogy egy 1977-es dekrétum szerint a himnusz a spanyol nemzet szimbóluma, ami nem tetszik a katalánoknak és a baszkoknak, másrészt a jobboldali ellenzék kifejezésre juttatta, hogy a szövegben feltétlenül benne kell lennie a monarchiára való utalásnak. Végül a zsűri által kiválasztott szöveget a parlamentnek is véleményeznie kell.

Az eredményt december 16-án hozzák nyilvánosságra.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Sportolók miatt szövegezik a spanyol himnuszt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra