A dualizmus korának kiemelkedő közéleti személyisége Necpálon született 1850. január 13-án. Justh Zsigmondnak, a XIX. század végi polgári irodalom jeles képviselőjének bátyja volt. Jogi diplomájának megszerzése után 1876-ban a gyulai járás főszolgabírája lett, függetlenségi álláspontja miatt azonban a kormányzó Szabadelvű Párt megbuktatta. 1884-ben Makó képviselőjévé választották. Haláláig Csanád vármegye képviselője, s a parlamentben a polgári demokratikus reformok szószólója volt. 1893-ban a Függetlenségi Párt elnökévé választották. Döntő szerepe volt Wekerle Sándor egyházpolitikai reformjainak megszavazásában. Pártelnöki tisztéről 1895-ben lemondott a hazatért Kossuth Ferenc javára, de közéleti szereplését azután is folytatta. Szerepet vállalt az ellenzéki megmozdulásokban, fellépett a büntető perrendtartás sajtóparagrafusa ellen, ő vezette 1898-ban a Bánffy-kormányt megbuktató obstrukciót. 1905-1909 között a képviselőház elnöke volt. Mérsékelt álláspontot foglalt el a horvát képviselők obstrukciójával szemben, amelyet az államvasutaknál bevezetett magyar szolgálati nyelv váltott ki. Az önálló Nemzeti Bank követelésével ellentétbe került a párt Kossuth-vezette csoportjával, emiatt lemondott a házelnökségről. Ezt követően az általános választójog kivívása érdekében együttműködött a szociáldemokratákkal és radikálisokkal, majd a Tisza Istvánnal szemben egyesült függetlenségi párt társelnöke lett, de a tényleges vezetést átengedte az ügyvezető elnök Károlyi Mihálynak, akinek polgári radikális programjával egyetértett, s azt cselekvően támogatta. Justh polgári demokratikus nézeteket képviselt, politikájának fő irányvonalát az egyházpolitikai reformokért és az általános választójogért vívott harc jelöli ki. Életének utolsó éveit visszavonultságban töltötte.