Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A szélsőjobb győzött a görög tankönyvvitában

2007. október 2. 10:00

A parlamentbe frissen bekerült szélsőjobboldal első "fényes győzelmeként" értékelik Görögországban, hogy Kosztasz Karamanlisz visszavont egy általános iskolai történelemtankönyvet.

<

Az ultranacionalisták szerint a 6. osztályosoknak szánt tankönyv túlságosan `törökbarát` és `bagatellizálja` az ortodox klérus szerepét az 1830-ban elnyert függetlenség kivívásában, leszámolva egy államalapítói mítosszal egy olyan országban, ahol egyház és állam nincs szétválasztva.

A LAOSZ nevű szélsőjobboldali párt, amelynek első ízben sikerült bekerülnie a parlamentbe a szeptember 16-i választásokon, ujjongva fogadta a kormány döntését, amellyel igazolva látja saját emelkedő csillagát. `Jó, hogy a kormány figyelembe vette a szavazóurnák üzenetét és ha késve is, de visszavonta ezt a szentségtörő tankönyvet` - szögezte le a párt, amely leszögezte, hogy `első számú feladata lesz a görög-keresztény történelem és kultúra védelme`.

Az athéni megfigyelők szerint a választásokon meggyengült, a 300-fős parlamentben csak törékeny többséggel, 152 mandátummal rendelkező Karamanlisz ezzel a lépéssel próbál meg kijönni a szélsőjobboldallal, amely 10 mandátumhoz jutott. A választások előtt a kormányfő ugyanis nem tartotta szükségesnek a tankönyv visszavonását, legfeljebb a legvitatottabb fejezetek módosítását.

A To Vima című lap szerint a kormány nem azért vonta ki a könyvet, mert a jó vagy rossz, hanem azért, mert a szélsőjobb kampánytémává tette és ez szavazotokba került a kormányzó Új Demokráciának. Elődeivel ellentétben az egy éve bevezett és a görög történészek többségének támogatását élvező történelmi olvasókönyv világosan szakított az addig tanított a történelem etnocentrista és nacionalista megközelítésével.

Az új tankönyv visszavonása után a régit veszik elő, amely azt tanítja a görög diákoknak, hogy az oszmán uralom alatt a rabszolgasorba taszított görögök sokat szenvedett a törököktől, ugyanakkor említést sem tesz például a 50 ezer szaloniki zsidó nácik általi lemészárlásáról. Az általános iskolai tanárok szövetsége szerint az ügy fő vesztesei maguk a tanulók lesznek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A szélsőjobb győzött a görög tankönyvvitában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra