Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szélhámosság lehet Álmos nővérének megtalálása

2007. szeptember 26. 10:00

A feltételezések szerint akár Álmos vezér nővérének csontmaradványai is lehetnek azok a leletek, amelyekre az észak-borsodi Kazincbarcikán bukkantak rá, az úgynevezett Boszorkányszögben.

<

Pusztai Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság régészeti osztályának vezetője hangsúlyozta: olyan nincs, hogy a megyei múzeumi igazgatóság nem tud az ásatásról, ezért mindezt egy `óriási kacsának` tartja. Veres János, a miskolci Herman Ottó Múzeum régésze az MTI kérdésére azt mondta: a `megtalált` tükör kísértetiesen hasonlít egy, a múzeumi gyűjteményben lévő szkíta eredeti darabhoz, ami egyébként az i.e. 500-as évekből származik, tehát mintegy 1400 év választja el a honfoglalási időktől. Hozzáfűzte: `legalább honfoglalás kori tárgyakat választottak volna`.

Az esetet csak pikánssá teszi, hogy az Index nyomozása szerint az egész `szenzáció` csak egy jól kitervelt médiahack lehet, amivel Koltai Róbert Megy a gőzös című új filmjét szeretnék promotálni.

 

A régészeti leletről Arday Zsolt történész nyilatkozott az MTI-nek. Közlése szerint egy legenda nyomában bukkantak rá a sírra. A történet ugyanis arról szól, hogy bár Álmost, a hét vezér egyikét (Árpád apja) kivégezték, nem érte el a Kárpát-medencét, nővére itt élt, és őt ősanyaként tisztelték. A legenda egy csodás asszonyról beszél, aki varázslatos tulajdonságokkal rendelkezett, sámán volt és gyógyító - fűzte hozzá.

A legenda részletei kapcsán azt mondta: a magyarok ősatyjának tartott Álmosnak volt egy nővére, egy táltos-asszony, akit később, valószínűleg az Árpáddal kialakult konfliktus vagy hatalmi harc miatt a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére száműztek. Halála után a sírhelyének különleges erőket tulajdonítottak, de létezésére mindeddig hitelt érdemlő bizonyíték nem került elő.

A több mint egy éve tartó kutatás eredményeképp a leírások és egy térkép alapján "tájolták be" az ásatás helyét, így bukkantak rá a meglepően épen maradt csontmaradványokra. Korábban egyébként a sírból már előkerült egy bronz tükörtartó és egy aranygyűrű is, ami azt mutatja, hogy női sírhely, illetve arra is utal, hogy nemesi származású lehetett az eltemetett személy - közölte a történész.

Arról is beszámolt, hogy mivel centiméterről centiméterre haladnak, vélhetően pár napot igénybe vesz, hogy a teljes lelet előkerüljön. Véleménye szerint az, hogy a sír kelet-nyugat irányú, szintén erősíti honfoglalás korabeli eredetét, hiszen őseink így temetkeztek. Elmondása szerint egy pécsi szakértővel már felvették a kapcsolatot, aki várhatóan a jövő héten végzi el a lelet datálását. Addig a sírban talált maradványokat a földben hagyják, hogy azokat ne érje károsodás, illetve gondoskodtak az említett terület őrzéséről, hiszen hatalmas érdeklődés kíséri az ott zajló feltárást.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Szélhámosság lehet Álmos nővérének megtalálása

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra