Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megy a rendszer, jön a rendszer, majd megbolondul az ember

2007. szeptember 4. 14:00 Dombovári Ádám

A Napvilág Kiadó gondozásában megjelent kötet Horváth Julianna válogatásában 39 dokumentumot közöl a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 1956-os röpiratgyűjteményéből.

<

A dokumentumok közös jellemzője, hogy egytől egyig a politikai humor eszközével közelítik meg 1956 eseményeit és szereplőit, ezáltal leképezve az "utca emberének" nem csak hatalommal szembeni erősen kritikus véleményét, de hangulatát és a vereség "élményének" egyfajta lélektani feldolgozását is.

A rendezés alapelve a keletkezés időrendje volt, s ennek megfelelően kapták a sorszámot is. A kevésbé jól olvasható röplapokat nemcsak képi, hanem szöveges formában is közzétették. A kötetben egyébként helyet kaptak a november 4-i utáni konszolidációs politika mellett agitáló, a humor eszközeit használó kormánypárt röplapok is.

Minden dokumentumnál feltüntetik a pontos levéltári jelzetet, az irattani meghatározást, adott esetben az őrzési helyet, a röplapra utólag ráírt kézírásos megjegyzéseket, a szövegváltozatok lelőhelyeit, s az első forrásközlés esetleges bibliográfiai adatait is. A röplapokat rövid kommentárok kísérik, amelyekben azok tartalmához vagy keletkezésükhöz, utóéletükhöz fűződő információkat találunk.

A gúnyos, szarkasztikus röplapok korhangulatot tükröző, a történeti események megértésében játszott - figyelmen kívül nem hagyható - funkcióját Farkasházy Tivadar előszava hivatott a laikus közönség előtt is bizonyítani, népszerűsíteni: "a 20. század borzalmai, értelmetlensége a szatíra, a groteszk és az abszurd eszközeivel írható le a legjobban, miközben a humor - átmenetileg - fel is szabadítja mesélőjét és hallgatóját".

Horváth Julianna bevezetőjében néhány konkrét bírósági eset segítségével ad áttekintést a röplapok változatos előállítási módjairól és terjesztéséről (házfalak, levélterjesztés), s mindennek veszélyes voltáról is. Ezt az iratanyag sajtó alá rendezésének nehézségei követik: például a készítő személyének és a keltezésnek a hiánya, a keletkezés körülményei, a sokszorosítás menete és az így keletkezett eltérő szövegvariánsok mind komoly forráskritika alkalmazását tették szükségessé. A kötethez annotált névmutató és rövidítésjegyzék is készült.

"Megy a rendszer, jön a rendszer, majd megbolondul az ember..." '56 röplaphumora. Szerk.: Horváth Julianna. Napvilág, Bp., 2006. 112 o.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megy a rendszer, jön a rendszer, majd megbolondul az ember

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra