Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Mégis tudtak a holokausztról Hitler tábornokai

2007. augusztus 3. 12:00

<

Mindent gondosan megterveztek

Fritz von Broich altábornagy arról beszélt, hogy `Halomra lőttük az asszonyokat, mintha állatok lettek volna. Volt egy nagy kőfejtő, ahol 10 ezer nőt és gyereket lőttek le. Még mindig ott fekszenek. Kimentünk, hogy megnézzük őket. Ez volt a legállatiasabb dolog, amit valaha láttam.`

Aztán von Cholwitz tábornok, Párizs `megmentője` beszélt azokról az időkről, amikor a Krím-félszigeten szolgált, és amikor ezt hallota repülés közben: `Te jó ég! Nem az én dolgom, hogy elmondjam, de már napok óta lövik a zsidókat.` Cholwitz úgy vélte, hogy csak Szevasztopol környékén 36 ezer zsidót gyilkoltak meg. Edwin von Rothkirch und Trach tábornok 1945. március 13-án pedig a következőket mondta Bernhard Ramcke tábornoknak: `Hadd mondjak valamit, az elgázosítás messze nem a legrosszabb dolog!` Erre Ramcke: `Mi történt?`

 

"Először az emberek megásták a saját sírjukat, aztán a kivégzőosztag lelőtte őket. Néhányan nem haltak meg, és egy réteg földet lapátoltak közéjük. Voltak rakodóik, akik a holttesteket rájuk pakolták, mert túl gyorsan estek a gödörbe. Az SS tette ezt. Ismertem egy SS parancsnokot, aki azt mondta: 'Le akarja fényképezni a kivégzést? Mindig reggel lőjük le őket, de ha szeretné, még van néhány, azokat délután is lelőhetjük.'"

Három nappal később Dr. Friedrich Von der Heydte ezrdes beszélt Eberhard Wildermuth ezredesnek a csehszlovákiai Theresianstadtban lévő koncentrációs táborról: "Félmillió embert végeztek ki ott. Úgy tudom, az összes bajorországi zsidót oda vitték. De a táborban soha nem volt túlzsúfoltság. Értelmi fogyatékosokat is elgázosítottak." Wildermuth: "Igen, tudom. A nürnbergi eset kapcsán szereztem róla tudomást, a bátyám az egyik ottani intézményben orvos. Az emberek tudták, hova viszik őket."

A háború előrehaladtával aztán a foglyok két pártra szakadtak: nácitámogatókra és náciellenesekre. A náci fanatizmust még a háború kimenetele sem tudta megingatni. Wilhelm Ullersperger vezérőrnagy, aki 1944 utolsó napjaiban került fogságba az Ardenneki offenzíva során, és hamarosan a következőket mondta: "Mi közöm nekem a nagypéntekhez? Csak mert egy mocskos zsidót felakasztottak sok évvel ezelőtt?"

Walther Bruns, vezérőrnagy azokról kivégzőosztagokról beszélt, akik több ezer rigai zsidót öltek meg: "Azok a cinikus megjegyzések! Bárcsak azt láttam volna, hogy az óránként váltott kivégzők utálattal végzik a munkájukat, nem pedig olyan megjegyzéseket tesznek, hogy 'Ott jön egy zsidó szépség!' Még mindig emlékszem mindenre - egy csinos nőre égővörös ingben. A sok beszéd arról, hogy a fajt tisztán kell tartani. Rigában először megerőszakolták, majd lelőtték őket, hogy ne tudjanak beszélni."

Erwin Josting ezredes visszaemlékezett egy osztrák barátjára, akitől egy hadnagy azt kérdezte. "Szeretné megnézni? Igen szórakoztató műsor zajlik errefelé; egy csomó zsidót megölünk. A csűr tele volt nőkkel és gyerekekkel. Benzint locsoltak rájuk, és elevenen megégették őket. Nem tudják elképzelni, milyen volt a síkítozásuk."

E rendkívüli és rettenetes felvételek publikálása után teljesen bizonyossá vált, hogy a német tisztek tudtak az SS bűneiről. És mindezt még hitelesebbé teszi az a tény, hogy a beszámoló nem a győztesektől származik: saját szavaik bélyegezték meg őket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Mégis tudtak a holokausztról Hitler tábornokai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra