Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Folytatódik az aquincumi látványásatás

2007. augusztus 2. 16:00

2007. augusztusának első hetétől az Aquincumi Múzeum romterületén folytatódik a korábbi években nagy sikert aratott látványásatás.

<

A római kori polgárváros egyik iparos- és kereskedőnegyedében, a forgalmas városközpont szomszédságában állt az a műhellyel és lakótraktussal is rendelkező épület, melyből a korábbi, 2004. és 2006. évi kutatások az ipari jellegű helyiségeket tárták fel. Az már ismert, hogy az épületet az i.sz. 1. század végén - 2. század elején emelhették és legalább öt alkalommal építették át. Jelenlegi formáját az i.sz. 3. század elején nyerte el. Az előző évek kiemelkedő lelete volt egy díszes, csontból faragott szövőtábla, amely textilszalagok elkészítésére szolgált.

A ház tulajdonosai tehetős iparosok lehettek; műhelyük a 2. század közepétől kezdve enyvfőzéssel és bőrkikészítéssel foglalkozott és a polgárváros legforgalmasabb főútjára nyílt. Az úttól elzárt, csendesebb hátsó traktusban, a római igényeknek megfelelően kialakított lakrészt pedig a családtagok használták.

Az idei, harmadik ásatási szezonban az épület további helyiségeit szeretnék feltárni és megismerni a kutatók. A ház itáliai mintára épült, nyitott fogadóudvarának (atrium) és az egykor falfestményekkel díszített, és padlófűtéssel komfortosított lakószobák kutatása kerül sorra. A régészek munkájába idén a szegedi József Attila Tudományegyetem régészhallgatói, valamint a lengyel Poznani Egyetem régészhallgatója is bekapcsolódik.

A feltárás eredményeit archeometriai vizsgálatok, azaz a régészet társtudományai szakértőinek munkája is bővíti. A talajt vizsgáló geológusok fényt deríthetnek a korszak éghajlati sajátosságaira, az egykor többször pusztító dunai árvizek jellegére, sőt arra is, honnan szállítottak a rómaiak a követ a ház építéséhez. Az egykori növényzetről és állatvilágról botanikusok és archeozoológusok segítenek képet alkotni. A napvilágra került épületfalakat lézerszkenneres felméréssel dokumentálják a kutatók.

Az ásatás a múzeum nyitvatartási idejében, hétköznapokon 9 és 16 óra között látogatható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Folytatódik az aquincumi látványásatás

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra