Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kissinger állhatott Ciprus megszállása mögött

2007. július 4. 11:00

Az egykori amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger a felelős azért, hogy a törökök 1974-ben lerohanták Ciprust - derül ki a CIA eddig titkos irataiból.

<

A közel 700 oldalas, családi ékszerek névre hallgató gyűjteményből (pdf) eddig a Castro elleni mérgezési kísérletről, és egy újságíró megfigyelési botrányáról számoltunk be. A dokumentumokban azonban a világtörténelem nagyon sok, eddig ismeretlen részlete is feltárul.

Ilyen az az apró jegyzet, amelyet Kissinger 1975. februárjában firkantott le egy memorandumra. Szerinte "a leginkább a CIA üzlete és a török segítség sebezhetnek meg minket". A felszínen a jegyzet igazán ártatlannak tűnik, ám a szakértők szerint mindez valójában arra a titkos hírszerzési tevékenységre utalhat, amelynek során Kissinger illegális pénzügyi és katonai támogatásban részesítette a törököket, hogy sikeresen lerohanhassák Ciprust. A legtöbb történész szerint így Kissinger nem csak tudott a támadásról, hanem részt vett annak megszervezésében is.

A nicosiai békét Görögország rúgta fel 1974-ben azzal, hogy puccsot követtek el a megválasztott ciprusi elnök, Makariosz püspök ellen. Törökország - arra hivatkozva, hogy a görög bábkormány veszélyezteti a török kisebbséget - csapatokat küldött a szigetre. A török csapatok még a július 30-i békekötés előtti este is folyamatosan érkeztek Ciprusra, létszámuk ekkor már 35 ezer főre rúgott, 300 tankkal. Az ENSZ hiába követelte a csapatok kivonásának folytatását. A genfi tárgyalások csődöt mondtak, a török csapatok tovább nyomultak kelet felé, és augusztus közepére a sziget 40 százalékát elfoglalták. Ezreknek kellett elhagyniuk az otthonukat, és nemzetiségüktől függően átköltözni a megfelelő erők felügyelte övezetbe.

1975. februárjában a törökök kikiáltották a Ciprusi Török Szövetségi Államot, melynek elnöke a megosztás előtti Ciprus alelnöke, Rauf Denktash lett. Az ENSZ 2004. áprilisában népszavazást írt ki a sziget újraegyesítéséről, amit a görög ciprióták többsége elutasított, a török lakosság viszont elfogadott volna. Az Európai Uniónak csak a sziget görög szektora a tagja.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kissinger állhatott Ciprus megszállása mögött

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra