Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megújult szertartásrenddel koronázták meg Ferenc Józsefet

2007. június 7. 15:00

<

Koronázás sajátos jegyekkel

A hosszas politikai folyamatot az uralkodó pár koronázása tetőzte be, 1867. június 8-án Ferenc Józsefet és feleségét országos ünnepségek közepette Magyarország és társországai királyává és királynéjává koronázták. A ceremónia azonban több újdonságot is tartogatott: a szertartásra nem Pozsonyban, hanem Budán, a Nagyboldogasszony (Mátyás) templomban került sor, s a korábbi szokással ellentétben a király feleségét, "a haza jóságos gondviselőjét" nem a király után néhány nappal, hanem férjével egyszerre koronázták meg.

Az ünnepségek a királyi palota tróntermében kezdődtek meg, ahol a képviselők felkérték Erzsébetet, hogy engedje magát megkoronáztatni. Ő így válaszolt: "Örömmel teljesítem a nemzetnek önök által nyilvánított kívánságát, s áldom az isteni gondviselést, hogy e magasztos percet megérnem engedte".

A templomban Andrássy Gyula miniszterelnök az esztergomi prímás segédletével a felkent uralkodó fejére tette Szent István koronáját (Erzsébet királyné esetében jobb válla fölé tartották a koronát). A jeles alkalomból a templomban bemutatták Liszt Ferenc Koronázási miséjét, a várakozó tömeg lelkesedését csak fokozta, hogy az újdonsült királyné a ceremóniát követően magyarul szólt az egybegyűltekhez.

A magyar nemzet a koronázás alkalmával a királyi párnak ajándékozta a 18. században épült, közel száztermes gödöllői kastélyt a hozzá tartozó tízezer hektárnyi erdőterülettel. A nemes gesztust Sisi úgy viszonozta, hogy ezután az év egy részét nem Bécsben, hanem Gödöllőn vagy Budán töltötte. A ceremónia másnapján a király közkegyelemben részesítette a politikai vagy sajtóügyekben elítélteket, s a nemzettől koronázási ajándékként kapott ötvenezer aranyat - Deák Ferenc tanácsára - az 1848-49-es szabadságharcban elesett honvédek özvegyei és árvái javára ajánlotta fel.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megújult szertartásrenddel koronázták meg Ferenc Józsefet

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra