Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Germán települést tártak fel Miskolcon

2007. május 24. 10:00

A kvádok egykori települése mellett egy újkori pipagyűjtemény is előkerült a földből Miskolc belvárosában.

<

 `A sűrűn beépített belváros fehér foltnak számít régészetileg, hiszen eddig keveset tudtunk arról, mit rejthet itt a föld` - mondta Szörényi Gábor, a feltárás vezetője. A legutóbb az 1950-es években történt hasonló munka, már akkor is előkerültek római emlékek - tette hozzá. Szörényi Gábor közlése szerint elsőként a római császárok korából találtak bizonyítékokat.

A római időszakból, az i.sz. 2-4. századból egy településrészt tártak fel, ahol a germán eredetű kvádok éltek. Ezt bizonyítják a tároló vermek, a kerámiák, a kemencék. Mint elmondta, már behatárolták a település széleit. Az eddig feltárt 700 négyzetméteres területen bőséges a leletanyag, a tervek szerint összesen 2500 négyzetméternyi részt tárnak majd fel. Ez a most épülő Széchenyi-negyed beruházása miatt vált szükségessé.

A feltárás vezetője beszámolt arról is, hogy a római kori leletek mellett az 1800-as évekből, Ferenc József korából házak alapjai kerültek elő, így még többet tudhatnak meg a szakemberek az egykori, polgárosodó város életéről. Példaként említette, hogy egy egész pipagyűjteményt sikerült felszínre hozni, amely a polgári Miskolc ízlését jellemzi.

Szörényi Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg a mélygarázs helyén zajlik a feltárás, ősszel a mögötte lévő rész következik, ahol irodaépület kap helyet. "Itt vélhetően a tároló vermekhez tartozó házakat is megtaláljuk" - jegyezte meg. Az ásatás nyáron is zajlik; a régészek szeretettel várják a kíváncsiskodókat, a történelem iránt érdeklődőket a helyszínen, ahol képet kaphatnak a múltról, elődeink életéről.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Germán települést tártak fel Miskolcon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra