Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Számítógéppel rekonstruálják a Stasi széttépett iratait

2007. május 10. 10:00

Német kutatók számítógépek segítségével akarják összerakni azt a 600 millió papírfecnit, amelyek 1989 őszén, a keletnémet titkosszolgálat aktáinak megsemmisítésekor keletkeztek.

<

A Die Welt című német napilap emlékeztetett arra, hogy az Állambiztonsági Minisztérium (Stasi) embereit sürgette az idő, ezért a becslések szerint 45 millió A/4-es méretű papírlapot 8-30 darabra tépték szét. A munka eredménye túlélte az elmúlt 18 évet és ma 16 250 zsákban tárolják a kereken 600 millió darabra becsült papírfecnit. Szakértők úgy vélik, ha sikerül újra összerakni őket, számos további titokra derülhet fény az egykori keletnémet titkosszolgálat tevékenységéről.

A Stasi-ügyekért felelős szövetségi megbízott már az 1990-es évek elején feladatul kapta, hogy kezdjék meg az akták rekonstruálását, igaz, akkor még csak kézi munkával. Hamarosan kiderült, hogy nagyon időigényes, sok embert foglalkoztató tevékenységről van szó, ezért műszaki megoldást kerestek.

A szövetségi kormány csak az új évezredben írt ki olyan pályázatot, amelynek segítségével alkalmas technikát kerestek a fecnik automatikus összerakására. A megbízást végül a berlini Fraunhofer Intézet nyerte el, egy sikeres megvalósíthatósági tanulmány után 6,3 millió eurót igényeltek a berlini kormánytól, hogy két év alatt mintegy négyszáz zsáknyi aktát összerakjanak.

A titkosszolgálati puzzle során a papírfecniket egy nagy teljesítményű szkenner "beolvassa", egy speciális szoftver felismeri a cetli formáját, színét, struktúráját és az írás típusát. A következő lépésben a program virtuálisan összerakja az egymáshoz tartozó puzzle-darabokat. Két év múlva majd az is kiderül, hogy a módszer sikeres-e - írja a Die Welt.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Számítógéppel rekonstruálják a Stasi széttépett iratait

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra