Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kiállítják a Balaton festőjének ismeretlen munkáit

2007. április 12. 08:45

Egry József Kossuth-díjas festőművész alkotásaiból nyílik életmű-kiállítás pénteken Budapesten, a Kieselbach Galériában.

<

A Balaton festőjének csaknem 200 alkotása szerepel a tárlaton, amelyre több mint tíz múzeumból és ötven magángyűjteményből érkeznek a képek. A válogatásban több olyan művet is láthat a közönség, amely még azon a nagyszabású kiállításon sem szerepelt, amelyet a művész halálának huszadik évfordulója alkalmából rendeztek 1971-ben a Magyar Nemzeti Galériában.

Egry József 1906-1908 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly tanítványa volt. Az 1910-es években elsősorban a paraszti környezet foglalkoztatta. 1918-tól rövid megszakításokkal a Balatonnál élt, előbb Keszthelyen, majd Badacsonytomajban, és számtalan aspektusban és napszakban festette meg a Balatont. Az 1920-as évek végén több vallási tárgyú képet is festett.

1922-ben Budapesten, 1928-ban Berlinben és Drezdában volt kiállítása. 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1998-ban posztumusz Magyar Örökség Díjat kapott. Emlékmúzeumát egykori műtermének helyén, a Badacsonyban 1973-ban nyitották meg. Halála után alkotásai több kiállításon, így az 1957-es brüsszeli világkiállításon arattak sikert.

A tárlat április 14-től április 22-ig tekinthető meg a Kieselbach Galériában.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kiállítják a Balaton festőjének ismeretlen munkáit

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra