Ezt megelőzően a vérző sebet primitív módszerekkel: trágyával, ecettel, penésszel, pókhálóval vagy gyantával `gyógyították`. A német feltaláló `guttapercha alapra felkent tapasza`, vízhatlan, gumihoz hasonló anyaggal átitatott alapszövet volt, s erre kenték rá azután a lényegében kaucsukból és gyantából álló masszát. Beiersdorf 1901-ben mutatta be találmányának továbbfejlesztett változatát - fehér tapaszát - az ún. `leikoplast`-ot. Ez hideg állapotban is szilárdan és tartósan megtapadt, de nem sértette a bőrt. A korszerű műanyagipar később újabb, még hatásosabb sebtapaszokat fejlesztett ki. Ezeket túlérzékeny bőrű betegeknél is használhatják, s emellett hőállóak, azaz fagypont alatti hőmérsékleten csakúgy alkalmazhatóak, mint 60 Celsius fok felett.