Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Warhol-rekordot hozhat a citromsárga Marilyn

2007. március 21. 18:00

Az eredeti vételi ár 60 ezerszereséről indul a licit Andy Warhol Lemon Marilyn című festményéért, amely minden idők legdrágább Warhol-műve lehet.

<

Marilyn Monroe Niagara című 1953-as filmjének reklámjához mosolygós portréfotó készült a hollywoodi filmsztárról. Warhol ennek alapján 1962-ben 12 darabos, változó méretű, és eltérő színkompozíciójú, jellegzetes selyemszitanyomat-sorozatot készített.

A sorozat citromsárga hátterű, Lemon Marilyn című darabját első önálló New York-i kiállításán 250 dollárért (mintegy 46 ezer forint) sikerült eladnia. Az ismeretlen tulajdonos idén májusban a Christie's aukciósház közreműködésével 15 millió dolláros (2,78 milliárd forint) kikiáltási áron bocsátja árverésre a képet.

Pilar Ordovas, a Christie's International szakértője szerint jó esély van rá, hogy a 50,8-szor 40,64 centiméteres alkotás vételi ára megdönti a jelenlegi Warhol-árverési rekordot. Ezt Joseph Lau Hong Kong-i milliárdos állította be, aki 17,4 millió dollárt adott Mao Ce Tung portréjáért, Warhol egyik leghíresebb képéért. Ha elkel, a Lemon Marilyn lesz a tizedik Warhol-mű, amelyért több mint 10 millió dollárt adnak, Warhol pedig Pablo Picasso után a második legkeresettebb művésszé válik.

Az Artprice szakmai internetes portál szerint tavaly világszerte 788 tétel kelt el árveréseken összesen 199,4 millió dollár értékben, Picasso-művekért pedig összesen 339,2 millió dollárt adtak. Gyűjtők szerint a két alkotó népszerűségének titka, hogy műveik azonnal felismerhetők, és könnyen lehet velük kereskedni. Andy Warhol műveinek ára egyébként az Artprice szerint az elmúlt tíz év alatt ötszörösére nőtt, és Richard Polsky amerikai műkereskedő szerint "már-már az abszurditás határát súrolja."

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Warhol-rekordot hozhat a citromsárga Marilyn

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra