Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Miniszteri biztos felügyeli az Esterházy-kastély felújítását

2007. március 21. 09:30

Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke miniszteri biztosként felügyeli a fertődi Esterházy-kastély helyreállítási munkálatait.

<

Hiller István oktatási és kulturális miniszter egyedi miniszteri megbízást adott a múlt héten a többéves program végigvitelére - közölte Varga Kálmán, aki hozzátette: az oktatási és kulturális tárcának továbbra is kiemelt tervei között szerepel a magyar világi építészet egyik legjelentősebb műemlékegyüttesének számító fertődi Esterházy-kastély helyreállítása, `értékelvű turisztikai fejlesztése.`

Varga Kálmán terveivel kapcsolatban elmondta: az új idegenforgalmi szezonra növelni kell turisztikai kínálatot, "finomítani és véglegesíteni kell" azt a hasznosítási programot, amely - mintegy 8 milliárd forintos költségvetéssel - európai uniós projektként szerepel a régió és a tárca tervei között. Fel kell gyorsítani a felkészülést Joseph Haydn halálának bicentenáriumára is.

Május végére konkrét rendezvényi tervvel kell rendelkezni a 2009-es évfordulóig hátralévő két évre - hangsúlyozta Varga Kálmán. Hozzátette: ehhez az ország nemzetközi megítélését, műveltségi imázsát is meghatározó eseményhez olyan emlékbizottság felállítását látja szükségesnek, amelyben a magyar szaktekintélyek mellett külföldi személyiségek is részt vesznek.

A KÖH vezetőjének, aki jelenlegi munkája mellett látja el a megbízatást, nem jelent újdonságot a feladat, korábban - a Horn-kormány idején - a gödöllői Grassalkovich-kastély rehabilitációját irányította miniszteri biztosként. A 18. század második felében épült, magyar Versailles-nak is nevezett barokk műemlék együttes rekonstrukciója 2003-ban kezdődött el.

A tervek szerint több ütemben zajló felújítási munkálatok teljes költsége mintegy 15-20 milliárd forint lehet. A teljes rekonstrukció 10 évig is eltarthat.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Miniszteri biztos felügyeli az Esterházy-kastély felújítását

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra