Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Írásszakértő cáfolta Jézus elveszett sírját

2007. március 19. 17:00

A dokumentumfilm állításait élesen cáfolta Stephen Pfann írásszakértő, azt állítva, hogy a síron található felirat korántsem Jézus Krisztust jelöli.

<

Noha Stephen Pfann szerepelt a botrányt kavaró filmben, a minap már a jeruzsálemi Szentföld Egyetem honlapján tett közzé részletes elemzést, amelyben a film két készítőjét hamisítónak titulálja. Szerinte ugyanis a sírfelirat két részből áll, és két különböző ember keze munkája, jelentése pedig: Mariame és Mara. A filmkészítők olvasata szerint a `Mariamene e Mara` azt jelenti: Mária a tanító vagy Mária a mester, s ez - a többek szerint - utalás Mária Magdolnára. Pfann tüzetes elemzés után kijelentette: a csontládán azért két név olvasható, mert az egyik nő elhantolása után egy másik nőt is elhelyeztek a sírban, és az ő nevét is feltüntették. Véleménye szerint azonban egyik név sem bibliai vagy egyházi.



Jacobovici azonban továbbra is amellett kardoskodik, hogy a filmbéli olvasat sem légből kapott, mivel korábban más kutatók is így értelmezték. Jacobovici szerint a vak is láthatja, hogy a felirat egyetlen ember keze munkája. Noha számos tudós tette nevetség tárgyává a dokumentumfilmet, több mint négymillióan látták, amikor a Discovery Channelen március 4-én bemutatták. Ráadásul a filmhez kapcsolódó könyv Jézus családi sírja címmel a New York Times sikerlistáján a nem-fikciós bestsellerek között a 6. helyre ugrott.

A film és a könyv fő mondanivalója, hogy a Jeruzsálemben 1980-ban megtalált sír, pontosabban csonttartó kőláda Jézus maradványait őrzi, ezenkívül Mária Magdaléna maradványai is ebben a kőládában találhatók, mivel a filmkészítők szerint Jézus és Mária Magdaléna házasok voltak, és gyermekük is született, akinek a kőládáját szintén azonosították a rajta olvasható felirat alapján, amely így szól: "Juda, Jézus fia".

Jacobovici egyelőre keményen állja a kritikákat, és azt mondja, a szakemberek mindeddig monopolizálták a szent sírról való tudást, s természetes, hogy ha valaki demokratizálni szeretné ezt a tudást, a szakértők közül jópáran dührohamot kapnak.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Írásszakértő cáfolta Jézus elveszett sírját

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra