A budapesti születésű klasszika-filológusnak tizenöt éves korában Somlyó Zoltán előszavával jelent meg első, Karinthy Gáborral közös kötete. 1934-ben érettségizett Budapesten. Egy évig magántisztviselőként dolgozott, majd beiratkozott az egyetem görög-latin szakára. A Stemma-kör tagja és a Sziget munkatársa volt, a Nyugat is közölte verseit. 1939-ben szerzett diplomát, 1941-ben doktori címet; disszertációját Kallimakhoszról írta. 1938-ban adták ki Catullus összes költeményét az ő fordításában, s ezzel egyszerre műfordítóink élvonalába emelkedett. Ezután sorra jelentek meg Plautus, Platón, Hérodotosz, Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész és Arisztophanész fordításai. 1946-tól a budapesti egyetem görög tanszékén tanársegéd volt, 1945-47-ben művészettörténetet tanított a Színművészeti Akadémián. 1948-54-ben a katonai akadémián őrnagyi rangban irodalmat oktatott. 1949-51 között a Magyar Írók Szövetségének főtitkára volt. Költeményeit erős intellektualizmus, humánus érzelmi világ, tudatos és igényes formaművészet jellemezte. A magyar irodalom egyik legkiválóbb műfordítójaként főként az antik szövegek átültetésében szinte új műfordítói iskolát teremtett. 89 író közel ezer versét, drámáját, regényét ültette át magyarra. A klasszikus műfordítói hagyományt sikeresen ötvözte egybe a modern életérzéseket kifejező magyar költői nyelvvel. Legjelentősebb alkotásai Homérosz Odüsszeiájának (1947) és Iliászának (1952) magyarra költése, valamint az Anakreón versei. Anakreóni dalok, a Királyok könyve és Ovidius: Átváltozások című művének átültetése. Két görögországi utazása, amelyet útinaplóban is megörökített, tovább mélyítette antik vonzalmait. Költői fő műve a Bikasirató. A József Attila-díjjal 1950-ben és 1952-ben, Kossuth-díjjal 1953-ban tüntették ki. Budapesten hunyt el 1971. július 31-én.