Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett Ibrahim Ferrer kubai énekes-zongorista

2004. szeptember 13. 12:06

Korán elárvult, 12 éves korától magának kellett gondoskodnia megélhetésről: újságot, süteményt árult, cukorzsákokat cipelt, hajógyárban dolgozott, de közben egyre inkább kibontakozott zenei tehetsége. Bárokban kezdett el játszani és énekelni. 1955-ben Orquestra Chepin-Choven nevű együttesével nagy népszerűségre tett szert, az El Platanar de Bartolo című dala a kor egyik legnagyobb kubai slágere lett. Később Benny More Orquestra Ritmo Orientalába lépett be, itt azonban csak egy lehetett a sok zenész közül. A mellőzésbe belefáradva 1991-ben visszavonult. Szerencsére a zenerajongó német filmrendező, Wim Wenders és a kubai zene másik szerelmese, Ry Cooder amerikai gitáros rá tudta venni a többi, már-már elfelejtett `nagy öreggel` együtt, hogy ismét zenéljen és színpadra lépjen. A Buena Vista Social Club óriási szenzációt jelentett világszerte, nemcsak a lemezeken fedezte fel a világ a szigetország rejtett kincseit, hanem a legnagyobb koncerttermek is zsúfolásig megteltek koncertjeikre a New York-i Carnagie Halltól a londoni Royal Albert Hallig, Párizstól Tokióig. 2003-ban a Sziget fesztiválon is fellépett, később két önálló lemezt is kiadott, Buena Vista Social Club Presents Ibrahim Ferrer, illetve Buenos Hermanos (Jó testvérek) címmel. Világsikerét álomként élte meg, azt a napot pedig, amikor 2001-ben Fidel Castro kubai elnök fogadta, élete legszebb napjának nevezte. 2005 májusában - európai koncertkörútja során - Budapesten is fellépett. Utoljára 2005-ben a franciaországi Marciac jazz-fesztiválján adott koncertet. Csak utolsó lekötött koncertje után volt hajlandó hazatérni és befeküdni egy havannai kórházba súlyos gyomor- és bélpanaszokkal, de már késő volt. 2005. augusztus 7-én hunyt el a kubai fővárosban. A `kubai Nat King Cole` szelíden szenvedélyes hangja, már-már félénkségbe átcsapó szerénysége (és állandóan hordott fehér sapkája is) fogalommá vált.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett Ibrahim Ferrer kubai énekes-zongorista

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra