Jómódú földbirtokos családból származott. Középiskoláinak elvégzése után, 1920-ban a franciaországi Lyon egyetemére került. 1922-ben Párizsban belépett a Kínai Szocialista Ifjúsági Szövetségbe, hazatérése után, 1924-ben pedig csatlakozott a Kínai Kommunista Párthoz. Mindvégig részt vett a kínai forradalmi harcokban. A `hosszú menetelés` és a japánellenes háború idején hadosztályparancsnok, politikai biztos, 1943-ban a katonai tanács politikai főcsoportfőnöke volt. 1945-69-ig tagja volt a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának. 1952-ben miniszterelnök helyettesi tisztséget töltött be, 1953-54-ben a tervhivatal elnöke és pénzügyminiszter volt, 1953-56-ig a párt főtitkári, 1956-67-ig pedig titkári posztján állt. 1955-67 volt tagja a Politikai Bizottságnak. Az ún. `kulturális forradalom` idején a `vörös gárdisták` támadásainak célpontjává vált és valamennyi tisztségétől megfosztották. 1973-ban ismét tagja lett a központi bizottságnak, majd 1977-től a Politikai Bizottságnak. Ezután kétszer is volt miniszterelnök-helyettes, és ugyancsak kétszer a hadsereg vezérkari főnöke. A Mao utáni időszak `erős emberének` számított, aki kulturális forradalom idején elkövetett túlkapások felszámolásának programjával vált az ország nagy hatalommal rendelkező vezetőjévé. Nem számított ún. liberális reformpolitikusnak, inkább hatalmi politikát gyakorolt. Elsődleges célja az volt, hogy Kínát - minden ideológiai megkötöttségen felülemelkedve - világhatalommá változtassa. Nevéhez fűződött a piacgazdaság és a külföld felé való nyitás, de politikai téren kitartott a kommunista párt diktatúrája mellett. A demokráciáért indult mozgalom 1989-es véres leverése idején Teng a Katonai Bizottság elnöke volt, s így elsősorban őt terheli a felelősség a Tienanmen-téri vérengzésért. Utolsó éveit megromlott egészsége miatt visszavonultan töltötte, de szavának az utolsó pillanatig volt ereje. Utolsó kívánsága azonban már nem teljesülhetett: Hong Kong 1997. július eleji visszacsatolását már nem érte meg.