Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Újult erővel követelik vissza az egyiptomi régiségeket

2007. január 23. 11:45

<

Múzeumi cserebere kezdődhet

A British Múzeum és a bostoni Képzőművészeti Múzeum időközben kijelentette, hogy semmiféle hivatalos kérést nem kaptak Hawasstól a leletek visszaszolgáltatására vonatkozóan. Wildung, a berlini Egyiptomi Múzeum igazgatója szerint a múzeum és az egyiptomi hatóságok is úgy vélik, hogy Nofertiti mellszobrának Németországban kell maradnia.

A szakemberek egy része eközben megkérdőjelezi Hawass gyakran agresszív taktikáját is. A St. Louis-i múzeummal egy 3000 éves halotti maszkról folytatott vitában Hawass azzal fenyegette meg az igazgatót, hogy elviselhetetlenné teszi az életét. "Sokat lehet azon veszíteni, ha a közvélemény egy múzeum ellen fordul. A múzeum vezetői tartoznak annyival a közönségüknek, a támogatóiknak és a jövő nemzedékeknek, hogy a törvényesen a birtokukban lévő tárgyakat megóvják és továbbadják a következő generációknak" - mondja Robert Goldman, a kulturális örökség szakértője.

Mások azonban megértőbbek Hawass erőfeszítései iránt. "Etikai és kulturális érveket is fel lehet hozni a legfontosabb darabok - például a rosette-i kő - visszaadása mellett" - vallja Patty Gerstenblith, kulturális örökségekkel foglalkozó jogi szakértő. Eközben persze sokan kételkednek abban, hogy Egyiptom megfelelően tud gondoskodni a visszaadott kincsekről. A szakemberek szerint Egyiptom lehetőségei, katalogizálása és személyzete nem alkalmasak erre a feladatra. Mások viszont azzal érvelnek, hogy Egyiptom új múzeumai megfelelnek a legmagasabb nemzetközi követelményeknek is.

Bár Hawasst hazájában túlságosan amerikabarátnak tartják, mivel a Pennsylvaniai Egyetemen szerzett doktorátust egyiptológiából, és a nyugati médiában is rendszeresen szerepel, a nemzeti kincsek visszaszerzésére irányuló erőfeszítéseit értékelik. "A lopott kincsek visszaadásáért munkálkodik..., ezért mi is támogatjuk" - mondja Ahmed Etman, a Kairói Egyetem görög és latin műveltséggel foglalkozó professzora.

A vitát valószínűleg csak kompromisszum zárhatja le, a múzeumok például egy értékes tárgy visszaadásáért cserébe hasonló jelentőségű tárgyakat kapnak, ahogy az nemrég a Metropolitan Múzeum esetében is történt. Mivel már csak kevés szabadon megszerezhető ókori lelet van, ezért egyre inkább a csere kerül előtérbe.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Újult erővel követelik vissza az egyiptomi régiségeket

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra