Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett Nemes Nagy Ágnes költő

2004. szeptember 13. 12:06

Gimnáziumi és egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1944-ben kapta meg magyar-latin-művészettörténet szakos diplomáját. Már elemi iskolás korában jelentek meg versei a Cimbora című lapban. 1946-ban férjével, Lengyel Balázs íróval megalapították az Újhold című folyóiratot, amelyet 1948-ban betiltottak. Ezután csak a Vigíliában jelenhettek meg versei. Az 1980-as évektől több külföldi meghívásnak tett eleget: Angliába, Németországba, Belgiumba, Olaszországba, Franciaországba, az Egyesült Államokba, Izraelbe utazott. Verseit több nyelvre lefordították. 1986-tól Lengyel Balázzsal és Lakatos Istvánnal együtt szerkesztették az Újhold-Évkönyvet. Fegyelmezett, humorral, könnyed beszédmóddal fűszerezett nyelvezete tette mély, bonyolult gondolatait is érzékletessé és élvezhetővé. Drámafordításait, Racine- és Moliere-fordításait színházak is bemutatták. Népszerű gyermekversei és meséi a műfaj lehetőségeit gazdagították. Verseit több nyelvre lefordították. 1946-ban Baumgarten-díjat, 1969-ben József Attila-díjat, 1983-ban Kossuth-díjat kapott. Jelentősebb kötetei: Kettős világban (1946), Szárazvillám (1957), Napforduló (1967) 64 hattyú (1975), Látkép gesztenyefával (1987). Budapesten hunyt el 1991. augusztus 23-án.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett Nemes Nagy Ágnes költő

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra