Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kiásták London legrégibb templomát

2006. december 4. 11:45

Kora középkori temetőt tártak fel a londoni Cityben: a szakértők szerint mindez arra utal, hogy a város már az angolszász hódítás előtt is nagyobb alapterületű lehetett az eddig gondoltnál.

<

Különleges leletekre bukkantak a Trafalgar tér keleti oldalán található St. Martin in the Fields templom melletti ásatások során a régészek. A feltárást az 1726-ban épített templom restaurálási munkálatai kapcsán idén januárban kezdték meg.

A szakemberek a helyszínen 25 különleges sírt tártak fel. Ezek közül 24 a 6. századból származik, míg egy sír az 5. század elejére datálható. A hatodik századi sírok egyikéből különleges kincsek kerültek elő. Ezek, és a többi sír alapján a régészek úgy gondolják, hogy azokba 590 és 610, azaz Bertha királynő uralkodása alatt temetkeztek. A kincsleletek a szakértők szerint arra utalnak, hogy a sírba a királynő egyik közeli hozzátartozóját hantolhatták el, majd később annak testét a templomba helyezhették át.

A szakemberek érdeklődését azonban igazán a 200 évvel régebbről, 410-ből származó mészkő szarkofágban fekvő fejetlen csontváz keltette fel. A 167 centi magas férfit 40 éves kora körül temették el, míg fejét a 20. századi csatornaépítések során egy munkás vihette magával trófeaként. A szarkofágot egy darab, a Londontól 100 kilométerre fekvő Oxfordshire vagy Northamptonshire környékéről származó mészkőből faragták.

Gordon Malcolm, a Museum of London Régészeti Szolgálatának vezetője szerint a leletek London történetének egy eddig alig ismert periódusát segíthetnek átértékelni. A szakértők ugyanis mostanáig azt gondolták, hogy ezen a területen a római korban csak a városba tartó utak futottak, és az első épületek a kései angolszász korban épültek.

A felfedezés azonban felveti azt a lehetőséget, hogy ezen a helyen már ekkor is egy templom, vagy esetleg egy kisebb kápolna állhatott, amelyet a római hadseregben komoly kultusszal rendelkező Szent Márton tiszteletére szentelhettek fel. A templom apátja szerint ez pedig azt jelenti, hogy a Szent Pál székesegyház helyett ez lehetett London legrégibb keresztény temploma.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kiásták London legrégibb templomát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra