Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Újra robot vizsgálja Kheopsz piramisának járatait

2006. december 4. 10:15

A Kheopsz fáraó gizai piramisának belsejébe küldött első robotkamerák sikertelensége után jövő februárban újabb hasonló technológiai felderítő expedíciót indít egy nemzetközi tudóscsapat.

<

`Az új robotot a Királynő szobája néven ismert belső térség igen szűk részeibe juttatjuk be, oda, ahol az első robotot működtették 2002-ben` - mondta Hawass. A 2002-es feltárás során a kamerát bejuttatták egy, a Királynő szobájából induló kútba, ahol egy kőmellvédre vagy kapura emlékeztető, két rézfogantyúval ellátott alakzatig jutott el mintegy 65 méternyi távolságban. A másik irányban hasonló távolságra ugyanilyen akadály zárta le az utat.

A 2002-es kísérlet

Négy éve a robot egy kis lyukat fúrt ebbe a falba és bejuttatott egy miniatűr kamerát, amely a másik oldalon kövekkel teli üreget észlelt, túlsó oldalán újabb hasonló fallal. Az új feltárási robotexpedíciót Zahi Hawass közlése szerint egyiptomi, szingapúri, brit és hongkongi tudósok közreműködésével bonyolítják le februárban. A projektről már tavaly is beszámoltunk, ám a megvalósítással azóta nem sikerült előrehaladni a szakembereknek.

Amit a kutatók láttak

A régészek nem adták fel a reményt, hogy sikerül megtalálni a Kheopszról elnevezett, eredetileg 146 méter magas piramis belsejében az i.e. több mint 2500 évvel uralkodott fáraó valódi sírját.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Újra robot vizsgálja Kheopsz piramisának járatait

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra