Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett William Cowper angol költő

2004. szeptember 13. 12:06

A romantikus költészet egyik előfutára Great Berkhampstead-ben látta meg a napvilágot. Anyja korai elvesztése, majd zsarnok iskolatársaitól elszenvedett sérelmei, tartós gyermekkori szembaja mind hozzájárulhatott ahhoz, hogy már korán ideges zavarok mutatkoztak nála. Jogi tanulmányokat folytatott, s 1762-ben egy rokona jóvoltából hivatalnoki állást kapott volna a felsőházban. A nyilvános felvételi vizsga tudata azonban olyan súlyos lelki válságot idézett elő nála, hogy másfél évre elmegyógyintézetbe került. Élete nagy részét Unwin lelkész családjában élte le, s a lelkész halála után is az özvegy mellett maradt, de idegállapota romlása miatt nem vehette feleségül. Istenes meséinek egyszerű és tiszta nyelve, őszinte áhítata, vallásos himnuszai az isten és az ember személyes kapcsolatát hangsúlyozó érzelmi vallásfelfogás hívének mutatják. Költészete bensőséges, a későbbi romantika felé hajló. Jellegzetes témái: a természet szépsége, a világtól való menekülés, a nélkülözés, a világfájdalom. John Gilpin utazása (1782) című élénk, pattogó ütemű humoros elbeszélő költeményével új oldaláról mutatkozott be. Nevét A feladat című jambusokban írott, hosszú, többrészes költeménye tette igazán ismertté. Ebben az egyszerű, köznapi dolgok költészetének felfedezésével éppúgy a romantikusok előfutárának bizonyult, mint bensőséges, személyes hangú lírai költeményeiben. Utolsó költeményét az öregkori magáramaradástól és az elmebajtól való félelem hatotta át. Elborult elmével halt meg 1800. április 25-én.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett William Cowper angol költő

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra