Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett Andrew Sarlós közgazdász

2004. szeptember 13. 12:06

Sarlós András Budapesten született, tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen fejezte be. 1956. november 8-án, 25 éves korában emigrált Kanadába. Kanadát második otthonának tekintette, ahol az üzleti élet meghatározó személyisége lett. 1974-ben lett önálló vállalkozó: kezdetben befektetési tanácsadó, majd bátor és sikeres befektető, aki mindig a lehetőségekre összpontosított. Befektetései és vállalkozásai révén eljutott a világ minden tájára, de magyarságát soha nem tagadta meg. Állandóan kutatta, hogyan tud segíteni szülőhazájának, s olyan sikeres vállalkozások fűződnek nevéhez, mint az Első Magyar Alap (amelynek 1989-es létrehozásához 80 millió dollárral járult hozzá), a Nagy Imre-szobor létrehozása, a Bank Center és a Pólus Center felépítése. Részt vállalt az 1990-ben Demján Sándor által létrehozott Közép-európai Fejlesztési Részvénytársaságban (CEIC). Összes vagyona egyharmadát Magyarországon fektette be. Egyéni stílusával új szemléletet vitt az üzleti világba. Hazánkban is megjelent a Tűzijáték című könyve, amellyel a magyar vállalkozóknak és üzletembereknek kívánt hasznos tanácsokat nyújtani. 1991-ben megkapta a Magyar Köztársaság Zászlórendjét, 1992-ben a kanadai főkormányzó a Kanadai Érdemrenddel tüntette ki. Torontóban hunyt el 1997. április 28-án.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett Andrew Sarlós közgazdász

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra